Jelenlegi hely
Mukli István
Mukli István gyermekkorától kezdve a zenei pályára készült. Zenész családból származik, hiszen édesapja és a bátyja is hegedültek, akiknek hamar a nyomdokaiba lépett. Fő hangszere a hegedű, de kiválóan játszik klarinéton, szaxofonon, fuvolán, gitáron, nagybőgőn és az ütős hangszereken is, hiszen ahogyan korábban fogalmazott: több hangszeren játszó zenész akartam lenni.
Tizennyolc évesen kezdett el dolgozni a Halászcsárdában, ahol a Budai Mocsár Ferenc - féle cigányzenekarhoz csatlakozhatott.
A Halászcsárdás évek után tánczenét kezdett játszani a Kohász étteremben 1962 – ben. Akkoriban ott triók muzsikáltak, a műsort havonta egy műsoros est tette színesebbé, amiben fővárosi énekesek is felléptek. Az első külföldi turné 1965-ben indult a Nemzetközi Koncert Igazgatóság kiküldöttjeként Németországban, ezenkívül kívül Svédország, Norvégia, Finnország, Dánia, Hollandia, Ausztria és Svájc számos városaiban is zenélt. Családjával hosszú évekig tartózkodott a Németországban, ahol nemzetközi zenekarral komolyzenei művekből álló koncerteket adtak.
Mukli István külföldi szereplését megszakítva egy ideig itthon dolgozott Dunaújvárosban, a Hangulat Bárban, majd az Arany Csillag Hotelben, Budapesten az Astoria Hotelben és a Hilton Hotelben.
„István, 1973-ban ismertelek meg, a zene szeretetét, és a zene iránti alázatot Tőled tanulhattuk meg igazán. Akkoriban 4 hangszeren nyújtottál kiváló teljesítményt, közülünk mindenki Budapestre járt zenei stúdióba, ott mondta nekünk Csík Gusztáv zongoratanárunk, hogy ahogy István játszik a B tenor szaxofonon azt a hangszínt, azt sokan keresik Budapesten. Azóta már kitűnően megtanultál zongorázni is. Bármikor, amikor megyek hozzád, mindig gyakorolsz. Ezért is csak tisztelni tudlak. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy veled dolgozhattam és dolgozhatom a mai napig, mint zenész. Barátod, Csoki.”
Mukli iItván hazatérése után 1990-től szerepelt a dunaújvárosi Kamarazenekarral és a Big Band-del. Itthon fontos volt számára, hogy az akkoriban megalakult Digital együttessel zenélhetett. Széleskörű zenei tudásával, tapasztalatával nagyban segíthette a fiatal, tehetséges zenészeket, akikkel a mai napig közeli barátságot ápol.
A Digital együttes frontembere, Horváth János Mukli Istvánnal kapcsolatban úgy fogalmazott „A Mukli Pistából csak egy van. Bevezetett minket a nemzetközi zene világába, és hívta fel figyelmünket a zenei sokszínűség fontosságára, legyen szó a klasszikus zenétől kezdve a jazz zenén át egészen a latintánc zenéig.
Mukli István tanított meg igazán minket a gyakorlás szeretetére. Furcsa, de a gyakorlásnak is megvan a művészete, oroszlánrésze volt abban, hogy megtanítson minket gyakorolni, hogy mindig, minden próbán aprólékosan, kotta – és dallamhűen játszunk. Mukli Istvánnak a mai napig szívfájdalma, hogy a hónap 30 napjából nem tudunk 60 napot gyakorolni. Egy – egy fellépés előtt hegedülni például mindig fürdőszobában hegedül, a helyiség akusztikája miatt. Mukli István végtelen szerény, alázatos művész. Mindenhez, amihez hozzányúl, megszólal a kezében. Ahogyan ő ezt a hivatást műveli, azzal az alázattal, példaértékű. Bízunk abban, hogy nagyon sokáig mestere lehet itt a jövő fiataljainak, ahogyan nekünk is az volt egykor.”
Jelenleg a dunaújvárosi László Imre Nótaklub zenekarát vezeti és hetente néhány napot Agárdon is játszik. Több évtizedes zenei munkásságával, igényességével, emberi tulajdonságaival, a zenész társadalom iránti elkötelezettségével öregbítette Dunaújváros jó hírnevét, nemcsak Magyarországon, hanem Európa nagy részén is.
Városunkban végzett, több évtizedes példaértékű és elhivatott kulturális tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Mukli István részére adományozta.