fő tartalom

Nemes Ferenc

Dunaújvárosban élő képzőművész.

Édesapja, Nemes Ferenc műbútorasztalos és asztalos volt Dunaföldváron. Fia, apja nyomdokába lépett, amikor 1968-ban faipari technikumot végzett Budapesten. 1968-1973. között állami ösztöndíjasként Leningrádban az Erdészeti Akadémián tanult, diplomázott. Ott ismerkedett meg orosz feleségével, majd családot alapítottak Dunaújvárosban. Ma mindketten nyugdíjasok.

A művész stúdiója, munkahelye, műterme Dunaföldváron van a szülői házban. 1973-tól Dunaújvárosban, a Dunasoron laknak, két gyermeket neveltek fel, akik külföldön élnek.

A művész napi asztalos szakmájából adódóan a rétegművészetnek, „minimal-art”-nak a híve, különleges megoldásokkal. 1968-ban készítette el első interferencia, fénymetszet, plasztikus reliefjeit, geometriai absztrakcióit, konstruktivista grafikáit.

1970-óta szerepel grafikáival, faszobraival, objektjeivel kiállításokon. A mai napig avantgarde művésznek számít. 1980-ban a Heritesz Gábor és Csiky Tibor által alapított Rend-rendszer csoport tagja lett. 1990-ben Dunaújvárosban az Uitz Teremben rendezte meg Nemes Ferenc híres, Avantgarde kiállítását, Birkás István művész kollégájával. 1999-ben a Magyar Szobrász Társaság tagja lett, továbbá tagja a Dunaújvárosi ÚJPART Művészeti Egyesületnek, és rendszeresen szerepel a Dunaújvárosi és Fejér Megyei csoportos tárlatokon.

Dunaújvárosban jelentős, országos hírű művészeti fesztiválok, úgy mint a Virrasztás, vagy a Nemzetközi Kortárs Művészeti Fesztivál, fontos szereplője műveivel. 1993-tól tagja az Országos Instrumentum Művészeti Fesztiválok mozgalmának. A Móder Zenélő Szoborpark Múzeumában, Nemes Ferenc alkotás is látható. Az „E”-Műteremgaléria csoportos kiállításain 13 alkalommal szerepeltek művei. Alkotásai egyediek, értékesek, művészetileg időt állóak.

Életútjában számtalan egyéni kiállítással örvendeztette meg a nagyérdeműt:

  •  Erdészeti Akadémia Kollégiuma (Leningrád, Szovjetunió)
  •  Nyíregyháza,
  •  FMK – Fiatal Művészek Klubja (Budapest)
  •  Műszaki Egyetem (Budapest)
  •  Vármúzeum (Dunaföldvár, többször is)
  •  Munkásművelődési Központ (Paks)
  •  Uitz Terem (Dunaújváros)
  •  Fészek Galéria (Budapest)
  •  Petőfi Művelődési Központ (Győr)
  •  Horda Galéria (Pécs)
  •  Városi Könyvtár (Komló)
  •  A Hét Műalkotása – sorozat, Dunaújvárosi Főiskola Atrium (Dunaújváros)
  •  Komárom
  •  Szentendre

Válogatott csoportos kiállítások:

  • 1971. Tudósok Háza (Leningrád, Szovjetunió)
  • 1982-től Meditációs kiállítás I.-X. – sorozat, Bartók 32 Galéria (Budapest, Eger, Győr, Szombathely)
  • 1997. Magyar Szalon ’97 (Műcsarnok, Hősök tere, Budapest)
  • 1999-től rendszeresen szerepel a Dunaújvárosi és Fejér Megyei Képzőművészek Tárlatain, KMI – Kortárs Művészeti Intézet, Csók Képtár, Szent István Király Múzeum
  • 2002-től Művészeti Fesztiválok-sorozat (Vármúzeum, Dunaföldvár)
  • 2012. I. Országos Szobrász Biennálé (Művészet Malom, Szentendre)

Művei Közgyűjteményekben:

  • Coesfild – Colping Bildungsstate (Németország)
  • Madi M. Maubeuge (Franciaország)
  • Magyar Nemzeti Galéria (Budapest)
  • Nagyatádi Szoborpark (Nagyatád)
  • Modern Képtár (Paks)
  • KMI – Magyar Kortárs Művészeti Múzeum (Dunaújváros)
  • M. Zenélő Szoborpark Múzeuma (Dunaújváros)
  • Kossuth Múzeum és Szoborpark (Olaszliszka)
  • Városi Múzeum (Győr)
  • Intercisa Múzeum (Dunaújváros)

Köztéren látható művei:

  • 2000. Vármúzeum Kapu, relief (Dunaföldvár)
  • 2012. Kapu, relief, Pannon Oktatási Központ (Dunaújváros)

Három alkalommal kapott elismerést a Dunaújvárosi Művészek Kollektív Kiállításain. 1980-tól számtalan művészeti kiadványban, albumban szerepelnek alkotásai, és több művészeti lexikonban is megtalálható munkássága.

Kimagasló szakmai munkájának elismeréseként, Dunaújváros Közgyűlése az idei évben a Pro Cultura Intercisae Díjat, Nemes Ferenc képzőművésznek adományozta. Az elismerést Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester úr adta át a díjazottnak.

  • Frissítve: 2013. január 23.
  • Létrehozva: 2013. január 23.