Jelenlegi hely
Szabó Zsolt Róbert
Szabó Zsolt Róbert szívén viseli szülőhelye Dunaújváros-Dunapentele hagyományait, történetét, építészeti emlékeinek megóvását, és alapos szakmai felkészültséggel, jelenének építését, szépítését. Valamint köztiszteletnek örvendő elődei öntudatos és büszke követője, a nemes értékek követője.
A dunaújvárosi iskoláit és érettségijét követően 2001-ben a helyi főiskolán gépészmérnök-mérnöktanári oklevelet, majd 2005-ben Pécsett építészmérnöki diplomát szerzett. Diplomamunkájával az Építés Tudományos Egyesület országos díjazásán első helyezett lett. Jelenleg kitűnő eredménnyel fejezte be az építész doktori képzés három évfolyamát és a doktori cím védése előtt áll.
Családi gyökerei nemzedékekkel korábbról e településhez kötik. Felmenői nem az új város építésére érkeztek, hanem jóval korábban. Szabó József vízimolnár 1746. március 8-án, feleségül véve Menyhárt Katalint, Pentele egyik tősgyökeres családját alapította meg, és bekapcsolódtak a település közéletébe is.
Szabó Zsolt Róbert már gyermekkorában is aktív résztvevője volt a pentelei hagyományőrző rendezvényeknek. Felnőttként komoly részt vállalt a Pentele 1000 éve című könyv tartalmi összeállításában, egyes rész megírásában és szerkesztésében. Építészként már több pentelei koncepció-tervet is készített. Nevéhez fűződik a Kastély-Malom távlati tervének elkészítése, valamint a pentelei Rudnyánszki-Mondbach Kúria felújítási terve is. 2012-ben Pentele és Dunaújváros ötletterveiből nyitott kiállítást Virtuális címmel.
2012-ben elkészítette a Szalki-sziget rehabilitációs koncepciójának javaslatát, továbbá a Penteléhez kapcsolódó mamutagyar lelet alapján, elkészítette a Mamutagyar híd látványtervét, melyet szakmai berkekben is elismertek.
2015-ben a Pentelei főtér rekonstrukciójának látványtervén munkálkodott. Szintén ebben az évben megalapította a Monostor Bizottságot, hiszen tervei között szerepel, a „Monostor emlékhely” méltó megvalósítása. Tevékenységét 2016-ban Pro Pentele díjjal jutalmazták.
Elkötelezett kulturális- és példaértékű hagyományőrző tevékenységének elismeréseként Dunaújváros MJV Közgyűlése a Pro Cultura Intercisae díjat Szabó Zsolt Róbert részére adományozta.