fő tartalom

A Digitál Együttes

A zenekar alapítója és vezetője Horváth János, aki nagyapjával Horváth János hárfaművésszel számos fellépésen szerepelt. Középiskolai évei alatt koncertezett rock zenészként az Exodus, majd az országosan is ismert Hangár együttessel. A Digital együttes 1985 szeptemberében alakult Tamásiban. Dunaújvárosba 1988-ban érkezett katonaként, ami igazi áttörést jelentett Horváth János életében, hisz a város akkori pezsgő zenei világa teljesen magával ragadta a Digitál együttest. 1989-ben a Mezőföld étteremben tartott zenészbálon nyújtott kimagasló produkciójuk hívta fel a helyi sajtó és a TV figyelmét a zenekarra. Közel 40 formáció közül kitűnt energikus, vidám és sokszínű zenéjével. Ekkor dőlt el végérvényesen, hogy a zenekar székhelye Dunaújváros lesz.

A kilencvenes évektől az együttes szinte a város összes éttermében és szabadidő központjában fellépett. Hosszú évek óta állandó támogatója a beteg, illetve sérült gyerekekért tartott jótékonysági rendezvényeknek, valamint oktatási intézmények segítésében is részt vesznek. A zenekar több hírességet is kinevelt az évek során, úgy mint Bayer Friderika, Szabó László a Deák Bill Blues Band billentyűse, valamint Horváth Tamás napjaink országosan elismert előadója.

A Digitál együttes számos alkalommal öregbítette városunk jó hírnevét, hiszen nagy sikert aratott Svájcban, Szlovákiában, Erdélyben, Vajdaságban, Ausztriában, és Olaszországban is.

A zenekar vezetője és Szűcs Antal Gábor által alapított Mediterrán Duó megközelítően 6 éve alakult, több városi koncerten nyújtott maradandó élményt a közönségnek. Horváth János szólólemeze 2014-ben jelent meg, amelyben Shadows dalok mellett világslágerek dallamai csendülnek fel gitáron. Ez évben adták ki Molnár Zoltánnal közös lemezüket „Legyen szép az élet” címmel, melyben Horváth János szerzőként szerepel.

A mindig aktív és ambiciózus zenekar ez év augusztusában ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. A dunaújvárosiak méltán lehetnek büszkék a Digitál Együttes sikereire, akik egyúttal példát is mutatnak a zene iránt fogékony tehetségek számára.

A színvonalas szakmai munkájuk és eredményes pályafutásuk elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése, a „Dunaújvárosért Díjat”a Digitál Együttes részére adományozta.

  • Frissítve: 2021. augusztus 24.
  • Létrehozva: 2015. október 26.