Jelenlegi hely
Andrási Béla
Andrási Béla 1984. augusztus 27-én kezdte meg szolgálatát a tanítás kötelékében a 316-os Ipari Iskolában, amit becsülettel és odaadással végzett 2019. szeptember 05.-ig. Ezen röpke, ugyanabban az iskolában eltöltött 35 év alatt rengeteg diák tanulhatta meg tőle a villamos szakmai és informatikai tudományok minden apró részletét, érdekességét. Tudását folyamatosan naprakészen tartotta, melyet nem sajnált a rendes munkaidő után is, a diákok vagy az iskola rendelkezésére bocsátani. Sok fiatal emberi tartást, méltóságot, becsületet tanult tőle, sok emberi nemes tulajdonságot. Szolgálati ideje alatt tíz évnél is tovább volt igazgatóhelyettese az intézménynek, ahol szakmai ismeretei, pedagógia tudása és emberi nagysága mind-mind nagy hasznára vált az akkor már Dunaferr Iskolának és annak közösségének. A kollégák mindig kereshették bújukkal-bajukkal, sosem kaptak elutasítást, megértő fülekre találtak. Andrási tanár úr precizitása legendás volt s az a mai napig. A tanárok, oktatók vagy a diákok nem ritkán többszöri nekifutásra merték csak munkájukat megmutatni neki, amikor az már elérte az elvárt szintet. Andrási Béla neve örökre bevésődött a Dunaferr Iskola történelmébe.