Bak Róbert József
Bak Róbert József 1997-ben kezdte meg hivatásos rendőri szolgálatát a Budapesti Rendőr-főkapitányság Közrendvédelmi Osztály Őr- és Járőrszolgálati Alosztály állományánál; 2003-ban helyezték át Dunaújvárosba. Hivatásos rendőri szolgálata alatt mindvégig közrendvédelmi szakterületen; járőrvezetői -, szolgálatparancsnoki-, szolgálatirányító parancsnoki- és csoportparancsnoki beosztásokban látta, illetve látja el feladatait.
Szakmailag felkészült, szolgálatellátását mindenkor elfogulatlanság, lelkiismeretesség, következetesség, célirányosság és megfontoltság jellemzi. Kiemelt szerepe van az állományba kerülő közrendvédelmi járőrök mentorálásában is; megszerzett tudásának, ismereteinek, tapasztalatainak átadásával hatékonyan segíti azok beilleszkedését, valamint feladatellátását. Rendőrként és dunaújvárosi lakosként is elkötelezetten, kitartóan dolgozik a közrend-, közbiztonság fenntartása érdekében. Hivatását több, mint két évtizede, a rendvédelmi hivatás etikai alapelvei- és esküjében vállaltak szerint gyakorolja.
Bak Róbert József évekkel ezelőtt helytállásáért Bátorságért érdemérmet kapott, amikor egy ügy kapcsán a Dunából mentette ki egy embertársát.
Bak Róbert József rendőr főtörzszászlós hosszú évek óta tevékenyen hozzájárul a város közbiztonságának fenntartásához, megerősítéséhez; példamutatása megbecsülésre, elismerésre érdemes.
Hosszú időn át végzett magas szintű szolgálatteljesítéséért Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Bak Róbert Józsefet Dunaújváros Közbiztonságáért díjban részesíti.