Jelenlegi hely
Béres Ferenc
Béres Ferenc rendőr főtörzsőrmester szolgálati viszonyát 2014. március 1.-jén kezdte meg. A rendészeti szakközépiskola elvégzése után a Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrőrsre nevezték ki motorcsónak-vezetői beosztásba.
Szolgálati célú hajóvezetői képesítést szerzett, majd 2018. szeptemberében a vízirendészeti szaktanfolyamot is sikeresen elvégezte.
Munkája elismeréseként 2018- novemberében hajóvezetői beosztásba nevezték ki. Jelenleg megbízással 2022. májusától körzeti megbízotti beosztást tölt be.
A kezdeti években járőrként, motorcsónak vezetőként idősebb, tapasztaltabb rendőrökkel teljesített szolgálatot, és szorgalmával, hozzáállásával és a szükséges ismeretek elsajátításával bizonyította, hogy képes önállóan is szakszerűen, határozottan intézkedni. Jól megismerte az Őrs szakaszterületét, kellő hely- és személyismeretet szerzett.
Vízirendészeti szakmai feladatait kiemelkedő felkészültséggel, magas színvonalon látja el.
Intézkedései megalapozottak, fellépése udvarias, szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége átlag feletti. A megszerzett ismereteit a gyakorlatban kiváló szinten és hatásfokkal alkalmazza. Munkaköri feladatrendszerén belül nyitottan, rugalmasan gondolkodik a teljesítmény és a hatékonyság növelése érdekében. Szakmai ismereteit folyamatosan frissíti, önképzéssel is gyarapítja tudását. Rendszeresen részt vesz csapatszolgálati feladatok ellátásában, illetve az ehhez szükséges elméleti és gyakorlati képzésében.
Béres Ferenc kimagasló szakmai teljesítményt nyújtott a Hableány hajó katasztrófájával kapcsolatos feladatok ellátása során is.
Kollégája, Kulcsár Attila címzetes rendőrtörzszászlós elmondása szerint azért szeret vele közösen szolgálatot ellátni, mert a mindig aktív magatartása, rendőri érzéke ösztönzően hat az idősebb kollégákra is.
Varsányi Gyula r. alezr. őrsparancsnok szerint Béres Ferenc szakmai munkája folyamatosan magas színvonalú, kivételes, kimagasló, Prohászka Richárd r. alezredes, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Vezetője is példaértékűnek nevezte tevékenységét és példaként állította a teljes személyi állománya elé.
Munkatársaival jó kapcsolatot alakított ki, kollégáit segíti, a gyakorlati tapasztalatait átadja.
Kimagasló teljesítménye, felkészültsége és tiszteletre méltó hivatástudata, a vízirendészet állományában végzett tevékenysége elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat Béres Ferenc részére adományozza.