Bojér Éva

Bojér Éva osztályvezető asszony közel 40 éves munkaviszonnyal rendelkezik, melyből több, mint 25 évet a köz szolgálatában töltött el.

1993-tól a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, 2002-től a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola és Kollégium iskolatitkára. Ez idő alatt 2001-ben személyügyi szervező főiskolai diplomát szerzett.

2010 novemberétől a polgármesteri hivatal polgármesteri titkárságán segítette a város első emberének munkáját. Munkavégzését hozzáértés, lelkiismeretesség és megbízhatóság jellemezte. Feladatköréből adódóan kapcsolatot tartott a hivatal egészével, az intézmények vezetőivel és az ügyfelekkel egyaránt.

2015-ben jeles minősítéssel végezte el a Nemzeti Közszolgálati Egyetem önkormányzati szaktanácsadó szakát.

2017 januárjától a Személyügyi és Működtetési Osztály vezetője. Munkavégzését a naprakész jogszabályismeret, feddhetetlenség, kiemelkedő problémamegoldó képesség jellemzi. Osztályvezetőként rendelkezik minden tekintéllyel, mely munkaköre ellátásához szükséges. A tisztségviselőkkel és munkatársaival példaértékű munkakapcsolatot alakított ki.

Dunaújváros MJV Közgyűlése, az elhivatott, példaértékű, és magas szakmai színvonalon végzett tevékenységének elismeréseként, a Dunaújváros Közszolgálatáért Díjat Bojér Éva osztályvezető asszony részére adományozta.

  • Frissítve: 2018. július 3.