Jelenlegi hely
Csomós Tibor Istvánné
A Rudas Közgazdasági Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium magyar-orosz-német szakos tanára.
Pedagógus pályáját a József Attila Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar-orosz szakos tanári diplomájával 1976-ban kezdte, a kisbéri Táncsics Mihály Gimnáziumban, majd egy tatbányai általános iskolában, később a Dunaújvárosi Főiskola lektoraként tanított. Mindig nagy érdeklődéssel foglakozott a német nyelvvel, majd 1989-ben felsőfokú nyelvvizsgát tett, majd 1993-ban német szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.
1994 óta tanít a Rudas Középiskolában. Mindig szem előtt tartotta az intézmény érdekét, és rugalmasan reagált a képzési irányoknak megfelelően. Szakközépiskolai osztályait kiváló erkölcsi biztonsággal, tisztelettel irányította. Minden lehetőséget megragadott, hogy becsületes, szakmaszerető, érvényesülni képes fiatalokat bocsásson ki az osztályaiból. Eredményesen készítette fel tanulóit a különféle versenyekre, 10 éven keresztül ő volt a főszervezője és pártatlan zsűrizője a városi szintű idegen nyelvi szépkiejtési versenynek.
Megbecsült, szeretett tagja az intézmény nevelőtestületének. Erkölcsi tartása példamutató nemcsak kollégáinak, de tanítványainak is.
Dunaújváros Közgyűlése a tanulók nevelésében és nyelvi oktatásában nyújtott több mint három évtizedes lelkiismeretes, példamutató munkájának elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díját Csomós Tibor Istvánné tanárnő részére adományozta.