Jelenlegi hely
Dominek Zoltán Ferencné
Dominek Zoltán Ferencné 1974-től szülőhelyén, Miskolcon, képesítés nélküli óvodapedagógusként, majd Alsózsolcán képesítés nélküli tanárként foglalkozott a gyermekek nevelésével és oktatásával. 1985-ben megszerezte földrajz – testnevelés szakos tanári diplomáját. 1995-ben gyógytestnevelő, 2008-ban romológia tanári képesítést szerzett. 1991-től a dunaújvárosi Gárdonyi Géza Általános Iskola pedagógusa.
Dominek Zoltán Ferencné, Erika folyamatosan képezte magát, számtalan tanfolyamon, továbbképzésen vett részt. Pályázatok írásában és megvalósításában kimagasló eredményeket ért el. Munkáját mindvégig a gyermekszeretet vezérelte, évtizedeken keresztül tevékenykedett ifjúságvédelmi felelősként, a gyermekek sorsát mindmáig szívén viseli.
Hátrányos helyzetű tanítványait lelkesedéssel, odaadással tanította, lelki gondozásuk mellett, szabadidejük tartalmas eltöltésében segédkezett. Aktívan részt vállalt mindennapjaikban, táborokat, versenyeket, kirándulásokat szervezett. Földrajz szakosként megismertette Magyarország szépségét diákjaival, a Föld Napja alkalmából rendezett városi komplex vetélkedőket hagyománnyá tette iskolánkban. A kor kihívásainak igyekezett eleget tenni, számos informatikai képzésen vett részt, fiatalossága, rugalmassága a mai napig áthatja pedagógiai tevékenységének minden területét, személyiségével folyamatos példát mutat kollégáinak.