Dr. Csobánczi Piroska

Dr. Csobánczi Piroska a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen 1975-ben szerzett általános orvosi diplomát. Rögtön első munkahelye a Szent Pantaleon Kórház lett. 1979-ben neurológiai, 1989-ben pedig pszichiátriai szakvizsgát tett. 1999-ben a Pszichiátriai Osztály alapító munkatársa volt. Tudományos érdeklődési köre a demencia és az Alzheimer kór.

2002 óta a Psychiatria- Psychoterápiás osztály másod főorvosaként a vezetés aktív részese. 43 éves szakmai pályafutása és felkészültsége is mutatja a várossal és intézményünkkel kapcsolatos lojalitását és elkötelezettségét. Szakmai munkája során szoros, jó kapcsolatot alakított ki a társszakmákkal, illetve a háziorvosokkal. A betegekhez rendkívüli empátiával, megnyugtató bánásmóddal közelít, a hozzátartozók is korrekt, segítőkész felvilágosítást kapnak. Munkáját mindig nagyon megbízhatóan, alaposan, lelkiismeretesen végzi. Orvosként és munkatársként is magas tolerancia, jó alkalmazkodó képesség és széles körű empátia jellemzi.

Dr. Kovács Krisztina, nyugalmazott osztályvezető főorvos:

Több mint negyven éves munkakapcsolat fűz hozzá, először a neurológia majd a pszichiátriai osztályon dolgoztunk együtt. A kórházban működő pszichiátriai osztály kialakításában közösen vettünk részt, alapító tagjai vagyunk. Időszakosan nehéz körülmények ellenére mind emberileg, mind szakmailag támogató és tisztelettudó kapcsolatban voltunk. Mára mondhatom emberi barátság is lett belőle. Főorvosnőnek magas szintű szociális érzékenysége, fejlett problémamegoldó és differenciáldiagnosztikai készsége van. Akut ellátásban példaértékű. Szociális perifériára szorult betegek irányában nagyfokú humánus odafordulás jellemzi. Nagyon kötelességtudó és maximalista.

Fazekas Sándorné nyugalmazott osztályvezető főnővér:

Csobánczi főorvosnőt a betegek nagyon szeretik, tisztelik és visszajárnak hozzá, sokan bizalmasan Piroska doktornőnek szólítják. Bárkit bármikor ellát, meghallgat és megoldást keres a problémáira. Kollégák, kórházi vagy egészségügyi dolgozók, amennyiben problémájukkal fordulnak hozzá, különös kollegiális figyelemmel szívesen segít nekik. Munkahelyi illetve közösségi programokra mindig nagyon készül, azokon szívesen részt vesz.

A kimagasló színvonalon, és lelkiismeretesen végzett szakmai tevékenységének elismeréseként, Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a Dunaújváros Egészségügyéért díjat 2019-ben, Dr. Csobánczi Piroskának adományozza.

  • Frissítve: 2020. január 10.