fő tartalom

Dr. Kántor Károly

A Dunaferr Szakközép- és Szakiskola nyugdíjas pedagógusa, aki már a hetvenötödik életévét is betöltötte, ám változatlan hittel és elszántsággal áll a katedrán, és hivatásának élve tanítja, oktatja a jövő nemzedékét.

Több mint 50 évvel ezelőtt, 1961-ben szerezte középiskolai tanári diplomáját az Eötvös Lóránd Tudományegyetem Természettudományi Kar matematika-fizika szakán.

Az első munkahelye a Magyar Néphadsereg volt, ahol öt évet dolgozott. Ezt követően 1966-tól egy hosszú állomás következett a helyi főiskolán, amit annak idején, még a Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Karának neveztek. Harminc évig, egészen nyugdíjazásáig tanított itt.

Az 1996-os nyugdíjazása azonban nem jelentett búcsút a katedrától, hanem csak egy állomásnak bizonyult Ha úgy tetszik, ott folytatta, ahol abba sem hagyta. Azonnal átigazolt a Dunaferr középiskolába, ahol azóta is – kisebb-nagyobb megszakításokkal – dolgozott és dolgozik.

Dr. Kántor Károly nem csak a helyi oktatásban vállalt szerepet, hanem a közélet is vonzotta, úgy érezte, hogy szeretne és tudna is tenni az emberekért, a lakóközösségekért. Hosszú éveken keresztül volt lakásszövetkezeti elnök, de önkormányzati képviselőként is a dunaújvárosiak érdekeit szolgálta.

1973-ban avatták a természettudomány doktorává, elismerve a matematikai – azon belül is a számelméleti tudományban való ismereteit. Nagyon sok diák neki köszönheti, hogy barátságot tudott kötni ezzel a nem mindenki számára könnyen elsajátítható jártassággal.

Dunaújváros Közgyűlése, a város oktatásügyéért végzett áldozatos tevékenysége, és színvonalas tanári munkájának elismeréseként az idei évben a Dunaújváros Érdemes Pedagógus Díjat Dr. Kántor Károly részére adományozta.

  • Frissítve: 2012. június 15.
  • Létrehozva: 2012. június 15.