fő tartalom

Dr. Kercsó Anca Nicoleta

Dr. Kercsó Anca Nicoleta 2001-ben szerzett általános orvosi diplomát Bukarestben, majd 2002-ig az Aradi Városi Kórház Kardiológiai és Sebészeti Osztályán dolgozott. 2002-ben került a Szent Pantaleon Kórház Ideggyógyászati Osztályára; közben a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikáján speciális képzés keretében Neuroszonológia, Neuroelektrofiziológia, Epilepszia gondozás területen szerzett szakmai tapasztalatot, majd 2009-ben itt szakvizsgázott.


Dr. Kercsó Anca Nicoleta

Fő érdeklődési és szakmai területe a sclerosis multiplex és a neuroimmunológiai betegségek, valamint az epilepszia. 2014-ben adjunktusi kinevezésben részesült, 2015 óta az Ideggyógyászati Osztály osztályvezető főorvosa.

– Kercsó Anca főorvosnőt mintegy 20 éve ismerem – mondta Dr. Okos Kinga főorvos. 2005-ben, amikor a dunaújvárosi neurológiai osztályon kezdtem dolgozni, a két, városszerte elismert, rutinos Zsolnai és Gergely főorvos asszonyok mellett négyen voltunk rezidensek: Kercsó doktornő, Tóth doktornő, Váli doktornő és én.

Váli doktornő már nem dolgozik a városban, mi hárman azonban azóta is itt vagyunk, mondhatni mint három testőr. Egymást segítve nőttünk fel és lettünk mára már főorvosok. Mindig számíthattunk egymásra, és ez ma sincs másképp!

Kercso főorvosnőről minden túlzás nélkül, csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Egy nagyon jó szívű, meleg lelkű, empatikus ember. Kollégákkal, betegekkel és hozzátartozókkal egyaránt tisztelettudó és figyelmes.

Neurológiai szakmai tudása óriási és mindig naprakész. Amióta ismerem folyton képzi magát. Bármilyen kérdéssel bizalommal fordulhatunk felé, bármikor segít és átadja frissen szerzett információit, tudását. Erőt ad a mindennapokhoz, és jól érzem magamat az általa vezetett osztályon!

Dr. Kercsó Anca Nicoleta a Székesfehérvári és Pécsi Sclerosis Multiplex Centrumokkal zökkenőmentes kapcsolatot épített ki, és a Szent Pantaleon Kórház 2016-ban Stroke Centrum lett: a neurológiai osztályon összesen 48 ágy található, 2020. márciusában átadták a stroke őrzőt, amely Dr. Kercsó Anca egyik szívügye. Ebben az őrzőben négy ágyon betegőrző monitorok segítségével szoros megfigyelés alatt tartják az akut szakaszában a betegeket.

Az Európai Stroke Társaság és az Angels nemzetközi szervezet idén két alkalommal is arany díjat adományozott az osztálynak az ott végzett magas színvonalú stroke ellátásért.

Dr. Kercsó Anca Nicoleta az intézmény felé lojális, csendes, szerény, munkájában precíz, igencsak igényes. Több nyelven beszél, érdeklődése és tudásvágya rendkívüli. A fiatal kollégák szakmai fejlődését is folyamatosan segíti.

­  – 2003 óta dolgozunk együtt, én akkor kerültem a neurológiai osztályra. Húsz év együtt töltött munka után annyit mondhatok, hogy nála jobb kollégát, főnököt és barátot kívánni sem tudna magának az ember – kezdte Dr. Tóth Mária főorvos.

Tudását, emberségét csodálni, higgadtságát pedig irigyelni tudom. Ancával mindent, amit elénk állít az élet, meg lehet osztani és beszélni. Együtt, magyarként határon túlról érkeztünk és az első időktől fogva nagy támaszai voltunk egymásnak.

Papp Györgyi osztályvezető főnővér szerint Dr. Kercsó Anca Nicoleta rendkívül segítőkész, magas szintű empátiával rendelkezik és végtelen szeretet árad belőle. Mindezek hátterében nagyon nagy felelősségtudata van. Minden betegéhez ugyanazzal a higgadt figyelemmel fordul.

– Pár hónapja saját rosszullétemen keresztül betegként is megtapasztalhattam maximális odafigyelését. Osztályvezető főorvosként mindent megtesz a neurológiai osztályon dolgozók érdekeiért, jó az irányítása alatt dolgozni – fogalmazott.

Egy hálás hozzátartozó jóindulatú agydaganattal együtt élő, epilepsziás édesapját Dr. Kercsó Anca vette át gondozásba.  

–  Apukám sok esetben ragaszkodik a megszokott dolgaihoz, rutinjaihoz. Némiképp tartott a család az orvosváltástól, de dr. Kercsó Anca közvetlen, emberséges és megértő személyisége, ugyanakkor határozott útmutatásai meggyőzték még apukámat is. Az ember egyszerűen biztonságban, jó kezekben érzi magát mellette betegként. Hálás szívvel, csak köszönni tudom gyógyító munkáját.

Dr. Kercsó Anca szakmaisága és emberi hozzáállása alapján 2018-ban főigazgatói dicséretben részesült.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a város lakosságának egészségügyi ellátása érdekében nagy elhivatottsággal folytatott kimagasló szakmai tevékenységének elismeréseként Dunaújváros Egészségügyéért díjban részesíti.

  • Frissítve: 2023. december 15.
  • Létrehozva: 2023. december 15.