fő tartalom

Dr. Miskolczi László

Dr. Miskolczi LászlóA Dunai Vasműben kezdett dolgozni rakodó munkásként, majd később statisztikusként. Hamarosan már az Acélmű Gyáregység tervezési osztály vezetője volt, majd a vezérigazgatóság elemzési osztályát is irányította. Kohómérnöki diplomája mellé doktori fokozatot is szerzett. Benne volt a helyi sportéletben, hiszen a 60-as évektől a városi kajak szakosztály vezetője volt. Részese volt a helyi közéletnek is, a rendszerváltást követően több cikluson keresztül volt a választási bizottság elnöke, de dolgozott az önkormányzat jogi bizottság szakértőjeként is.

Dr. Miskolczi László 1977-ben alapító tagja volt a Dunaújvárosi Délszláv Klubnak. A rendszerváltozáskor a klub átalakult Dunaújvárosi Horvátok és Szerbek Egyesületévé. A tagság az egyesület elnökévé választotta. 2002-ben kezdeményezte a horvát kisebbségi önkormányzat megalakulását, melynek elnöki feladatkörét a haláláig betöltötte. Több mint 3 évtizeden keresztül szervezte, irányította a dunaújvárosi horvátok érdekvédelmi, kulturális tevékenységét. Minden lehetséges módon törekedett arra, hogy minél többen megismerjék, megszeressék a horvát kultúrát.

Dunaújváros Közgyűlése 2002-ben Dunaújvárosért Díjat, Fejér Megye Önkormányzata 2009-ben pedig Wekerle-díjat adományozott számára.

  • Frissítve: 2021. augusztus 26.
  • Létrehozva: 2021. augusztus 26.