fő tartalom

Dr. Táborosi Éva

Dr. Táborosi Éva tősgyökeres dunaújvárosi. A gimnáziumi évek után a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvosi diplomát, majd a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház fül- orr- gégészeti osztályára került: 1990-ben szakvizsgázott. Ezután dr. Somorácz György főorvos keze alatt néhány év „fertőző osztályos” munka következett. Érdeklődése végül a családorvoslás felé irányult, de a fül-orr-gégészeti, és az infektológiai osztályokkal is fenntartotta a kapcsolatát. 1995-ben csecsemő-és gyermekgyógyászi, majd 1999-ben a háziorvosi szakvizsgát is megszerezte. Azóta is ebben a szakmában dolgozik. Jelenleg a 24. számú háziorvosi körzet doktornője, ahol mintegy 2000 dunaújvárosit szolgál nap, mint nap.

– Dr. Táborosi Éva mintegy 30 éve dolgozik ugyanabban a praxisban, amely az egyik legnagyobb betegforgalommal rendelkező körzet. A betegek problémáit mindig komplexen kezeli, kiemelkedő lelkiismeretességgel, alapossággal igyekszik minden panaszt orvosolni. Mindenkivel kedves és barátságos, döntéseiben végletekig korrekt és egyenes, kommunikációjában őszinte és lényegre törő. Személye óriási biztonságot és támaszt nyújt a mindennapi munkában. Nagyon tiszteljük és szeretjük! – fogalmaztak kollégái, Tóthné Kundakker Judit és Dorogi Gyöngyi.

Dr. Breznyán Mihály 1996 óta ismeri személyesen Dr. Táborosi Évát, aki azóta szinte folyamatosan vállal a fül-orr-gégészeti szakrendelésen részállásban is munkát.

Azt mondta: Dr. Táborosi Éva igazi universae doctoris, széleskörű szakmai felkészültséggel rendelkező orvos.

– A betegségek felismerése során mindig meglátta a diagnózis mögött az "embert" is. Mindenkihez volt egy-egy jó szava. Nem csak a betegek testi tüneteire, de a lelkükre is tudott időt szakítani. Talán a mai rohanó világban ez a legnehezebb.

Dr. Szulik Éva Dr. Táborosi Évát igazán a covid időszaka alatt ismerte meg.

– Én a sürgősségin, ő az infektológia osztályon dolgozott. Kapcsolatunk akkor és most is a kölcsönös tiszteleten alapult. Évát rendkívül segítőkész, a betegekért a végsőkig küzdő és nagy teherbírású, ugyanakkor nyugodt és mindig jókedélyű orvosként láttam. 

Ismeretségünk akkor mélyült el, amikor háziorvosként közvetlen kollégák lettünk. Végtelen türelme, kedvessége, a munkához való feltétlen szeretete és odaadása, tudása, tapasztalata és a nyugalom, ami a természetéből fakad, mind a betegeket, mind engem magával ragadott. Szenzorai kifinomultak, azonnal megérzi az ember hangulatváltozásait és segítségére siet - akár utolsó erőtartalékait is felélve. Azt gondolom, az ő elve az adni és adni és adni, amely minden kolléga számára példaképpé teszi őt. 

Dr. Szuhai István Zsolt így fogalmazott:

– Húsz éven át csak egy ajtó választott el minket egymástól. Ismertük egymás praxisát, örömeit és gondjait, hiszen évtizedeken át helyettesítettük egymást. Hibátlanul dolgozott, Ő jelentette számomra a biztonságot, hisz’ így én is nyugodtan mehettem szabadságra. Csodáltam teherbírását, küzdeni tudását, azt a hihetetlen összetartó erőt, amellyel nemcsak családját forrasztotta egybe, hanem háziorvos kollégáit is csapattá egyesítette. Akik szeretjük, mind Tádénak szólítjuk. Köszönjük Tádé!

Dr. Táborosi Éva soha nem végezte félvállról a munkáját. Lelkiismeretes, felelősségteljes, megalkuvást nem ismer, az egyenes úton kívül mást nem fogad el, ami a szívén, az a száján, valószínűleg éppen emiatt szeretik őt olyan sokan. Van még valami, amit nem lehet tanítani, ez a 'megérzés', ami - ahhoz, hogy valaki igazán jó orvos lehessen - elengedhetetlen. Ehhez Neki fantasztikus érzéke van, sok betege köszönheti ennek nem csak a gyógyulását, de nem egyszer az életét is. Kollégáival rendkívül jó kapcsolatot tart, betegei valóban családtagnak érzik.

– Szinte teljes felnőtt koromban a doktornő volt a körzeti orvosom és nem csak nekem, hanem családom minden tagjának. Az elmúlt évtizedekben mindig lelkesen, nagy szakértelemmel, végtelen emberséggel végezte munkáját, a vizsgálatok alatt közvetlen, természetes légkört teremtve. Rengeteget tett a prevencióért, rendszeresen mindenféle vizsgálatokra küldött minket, hogy megelőzzük az esetleges betegségek kialakulását. Ha pedig mégis megbetegedtünk, mindig megtalálta a legjobb gyógymódot a gyors gyógyulás érdekében. Táborosi Éva doktornő, az évtizedek óta lelkiismeretesen végzett munkájáért, határtalan türelméért mindenképpen rászolgált az elismerésre.


Dr. Táborosi Éva

Csapó Éva 27 éve Táborosi doktornő páciense, aki szerint a doktornőnél odafigyelőbb, lelkiismeretesebb és körültekintőbb orvost keveset találni.  Minden betegét ismeri és névről szólítja, generációkat átívelően, igazi családorvos. Bárhol jár a világban - legyen az magán program, üdülés, utazás, - mindenütt orvos és nagybetűs Ember. Az emberi tisztaság és jóság megtestesítője!

Kurucz Gergely szerint nem csupán a beteget, de az embert is nézi. Az a fajta holisztikus szemléletmód, amellyel évtizedek óta dolgozik, példaértékű.

– Szeretem a határozottságát is, hogy amikor a betegei Google-diagnosztizálni kezdik magukat, rámutat Dr. Bubóra a rendelője falán – és abbahagyjuk, abbahagyják ezt a káros, és sokszor értelmetlen tevékenységet.

Remélem, jó egészségben, még hosszú-hosszú éveken át szolgálja Dunaújváros egészségügyét.

– Kedves Éva! Együtt dolgoztunk éveket és tanúsíthatom, hogy ennél jobb döntés nem is születhetett volna! Mindig csodáltam a fantasztikus teherbírásodat! Nálad a munkának sohasem volt vége a rendelési idő végével, ha kellett mindig mindenkinek a rendelkezésére álltál, sohasem ismertél lehetetlent és tetted mindezt végtelen optimizmussal, jókedvvel, maximális empátiával, szeretettel a " beteg mindenek előtt"- elvével. Nemcsak a betegek, de mi, kollégák is mindig számíthatunk Rád mindig! – fogalmazott Dr. Menyhei Márta.

– Kedves Tádé! Nem hiszem, hogy lenne méltóbb ember erre az elismerésre! Önzetlen, odaadó, szeretetteli, gondoskodó és mindig segítő háziorvosként, fül-orr gégészként és gyermekorvosként is kivívtad betegeid, kollégáid tiszteletét, szeretetét. Mindig jó találkozni Veled, beszélgetni, eszmét cserélni (vagy csak elmondani a sajátunkat), figyelve és hasznosítva a véleményedet. Tör(het)etlen optimizmusod, élni akarásod példát mutat számunkra is. Vigyázz Magadra, mi, a barátaid is megpróbálunk vigyázni rád. – fogalmazott Dr. Kemény János.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a város lakosságának egészségügyi ellátása érdekében folytatott kimagasló szakmai tevékenységének és elhivatottságának elismeréseként a Dr. Táborosi Évát Dunaújváros Egészségügyéért díjban részesíti.

  • Frissítve: 2024. december 20.
  • Létrehozva: 2024. december 20.