Facskó Ágnes
Facskó Ágnes a Petőfi Sándor Általános Iskola Gárdonyi Géza Tagintézményének tanítója. A diplomáját a Bajai Tanítóképző Főiskolán végezte, tanítói munkáját a bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában kezdte 1978-ban. Szakmai elhivatottsága már akkor megmutatkozott, hiszen szülőfaluját elhagyva, megpályázott egy tanítói állást Dunaújvárosban, az akkor induló II. számú Római Városrészi Általános Iskolában.
Ekkor érkezett Dunaújvárosba, a Gárdonyi Géza Általános Iskolába. Az iskola alapító pedagógusainak egyike. Munkahelyéhez hűségesen ragaszkodott, hiszen ma is a Gárdonyi tanítója.
Példás munkafegyelem, gyermekszeretet jellemzi évtizedek óta. Tanulóival mindig sikerült harmonikus kapcsolatot kialakítania. Tanítói munkája mellett évekig volt az alsó tagozat munkaközösségének vezetője. Versenyeket szervezett és készítette fel a tanítványait, ahol rendszeresen szép eredményeket értek el.
Önmagát rendszeresen képzi, hiszen a kompetencialapú oktatás megvalósításában is jelentős szerepet vállalt az intézményben. Különösen nagy empátiával foglalkozik a hátrányos helyzetű tanulókkal. rendszeresen szervezett hétvégi túrákat, kirándulásokat, melyre az iskola valamennyi tanulóját elvitte. Derűje, humora és mindig vidám természete segíti abban, hogy kollégáival és a szülőkkel is jó kapcsolatot ápoljon.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és évtizedeken át magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérem díjat Facskó Ágnes pedagógus részére adományozta.