Jelenlegi hely
Gráczer Andrea Mária
Gráczer Andrea Mária pedagógus munkáját 1985-ben a hartai Ráday Pál ÁMK-ban magyar-angol szakos tanárként kezdte, majd 2007-től a Rosti Pál Gimnázium, Általános és Szakképző Iskolában dolgozott. Feladata volt az érettségi felkészítés magyar és angol nyelvből. Tagja és elnöke az emelt szintű érettségi vizsga tantárgyi bizottságának angol nyelvből, magyar nyelv és irodalomból egyaránt. Idegen nyelvi munkaközösség-vezető volt 2009 és 2013 között, valamint mérés-értékelés szakértő. Ő a városi fordító verseny ötletgazdája, öt éven megszervezte és lebonyolította. 2013-tól a Széchenyi István Gimnázium tanára. Számos alkalommal angol/német nyelvterületekre szervezett kirándulásokat, tanulmányi utakat, diákjai az OKTV angol nyelvi versenyen is megmérették magukat.
Több négy évfolyamos gimnáziumi osztály osztályfőnöksége mellett szakértői feladatokat is ellát, valamint akkreditált nyelvvizsgáztató tanár. Tanári elkötelezettségét alátámasztja, hogy nem csupán a középiskolai korosztállyal, hanem a felnőttképzésben is dolgozik folyamatosan. 2020-tól az emelt szintű angol nyelvű érettségi vizsgákon javításvezetői, koordinátori feladatokat lát el, ezzel segítve pedagógus társait a javítási feladatok szakszerű elvégzésében.
Dunaújváros MJV Közgyűlése a példaértékű és évtizedeken át magas szakmai színvonalon végzett pedagógiai tevékenységének elismeréseként a Pedagógus Életpályáért Emlékérmet Gráczer Andrea Mária részére adományozta.