Jelenlegi hely
Gucsiné Ecsédi Erika
Gucsiné Ecsédi Erika rajz-pedagógia szakon diplomázott a Jászberényi Tanítóképző Főiskolán 1981-ben.
Városunkban a Vasvári Pál Általános Iskolába 1984-ben került, amelynek azóta aktív pedagógusa. Szívvel, lélekkel segítette a gyermekek hétköznapi életét, hiszen az élsport komoly kihívások elé állította diákjait. A tanulás támogatása, a felzárkóztatás és tehetséggondozás egyszerre volt mindennapjainak része.
Tanítói munkája igen sokrétű volt, hiszen osztálytanítóként, napközis tanítóként, sőt a felsősöknél környezetismeret-, és rajz tanárként is tanított nagy élvezettel. Művészi vénája segítette a gyermekeket az alkotómunka kiteljesítésében. Környezettudatossága a gyerekek fenntarthatóságra nevelésében fontos szerepet játszott.
Pedagógus pályája során folyamatosan képezte magát. Kereste azokat a lehetőségeket, ahol szakmájának még jobb szakembere lehet. Versenyfelkészítésben is folyamatosan tevékenyen részt vett. Rajzpályázatokra küldte tanítványainak munkáit. Az alkotások több kiállításon is megtekinthetőek voltak..
A Vasvári Iskola városi programjain és iskolánkban is felejthetetlen alkotásokat készített, illetve több évtizeden át ehhez kapcsolódó munkacsoportot vezetett, hogy hétköznapi környezetünket szebbé tegyék. Gucsiné Ecsédi Erika évtizedeken át alsós diákok százainak tudását alapozta meg, aktív közösségi munkát végzett. Kollégái méltán tekintenek rá példaként.