Jelenlegi hely
Gyöngyössy Csaba
2020-ban a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa díjra jelölést kapott Gyöngyössy Csaba, a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola tanára.
Gyöngyössy Csaba a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán szerzett történelem-könyvtár szakos diplomát, a Budapesti Műszaki Egyetemen Közoktatási vezető szakirányú szakképzettséget.1988-tól a Hild József Szakközép-és Szakmunkásképző Iskolában helyezkedett el, mint történelem szakos tanár. 1994-től már általános és nevelési igazgatóhelyettese volt az intézménynek, majd a Bánki Donát Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója lett. 2000 óta a Modern Művészetért Közalapítvány elnöke, amelyet társadalmi munkában végez: „Több mint 30 éve dolgozik Dunaújváros oktatásáért, közművelődéséért. A KMI Kuratóriumának elnökeként az Utószó című beszélgetős rendezvény szervezője, műsorvezetője volt, számtalan nagyszerű írót csábított városunkba, elég, ha csak a Kossuth- díjas Lázár Ervinre, vagy Bereményi Gézára gondolunk.”
Szabadidejében helytörténeti kutatómunkával és irodalmi beszélgetések szervezésével, vezetésével foglalkozik. Várnai Gyulával közösen megjelenítették például hiánypótló helytörténeti albumjukat Dunaújváros köztéri szobrairól.
De nevéhez fűződik a Munkásművelődési Központ Bódy Gábor Ifjúsági Filmklub létrehozása is, ahol a filmtörténet jelentős alkotásait mutatták be az érdeklődőknek. Ennek kapcsán Gulácsi Zoltán így írt róla: „elmondhatom, hogy egy nagyon felkészült, kiváló filmes szakember, filmesztéta, aki otthon van nem csak a hazai, de a külföldi filmek, filmrendezők és színészek világában is. Számomra nagy élmény volt hallgatni a filmismertetőit, filmkritikáit. Sokat tanultam tőle.”
Több, mint 30 éves kiemelkedő pedagógiai, és 22 éves vezetői tevékenysége alapján DMJV Közgyűlése a Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díjat Gyöngyössy Csaba részére adományozza.