fő tartalom

Hekkelné Imre Györgyi

Hekkelné Imre Györgyi 1995-ben szerzett tanítói végzettséget a Budapesti Tanítóképző Főiskolán, majd 2000-ben a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán lett angol szakos nyelvtanár.

Pedagógiai munkásságát 1989 - 1992 között képesítés nélküli nevelőként kezdte Mezőfalván, majd Nagyvenyimen. Első diplomájának megszerzésétől Dunaújvárosban oktat-nevel. 1995-től a József Attila Általános Iskolában alsó tagozatos tanulók tanításával foglalkozott, 2001-től a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában már nyelvtanárként folytatta munkáját, 2006-tól pedig a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskola megbecsült pedagógusa.

A tanárnő egész életét meghatározta az iskola. Szülei mindketten pedagógusként, édesapja iskolaigazgatóként vonult nyugdíjba. A tanárnő méltán viszi tovább szülei pedagógiai elhivatottságát. Gyermekként ő maga is a Petőfiben ismerkedett meg az angol nyelv alapjaival, majd felnőttként visszatérve, magas színvonalon, kitartó szorgalommal és mérhetetlen türelemmel tanítja a gyerekeket.

A pedagógus az angoltanítás mellett osztályfőnök és szakmai munkaközösség-vezető. Tankerületi versenyeket hirdet meg, iskolai programokat, kirándulást, külföldi tanulmányutat szervez, koordinálja a humán munkaközösség mindennapi szakmai-pedagógiai munkáját. Horváth Mariann munkaközösség vezető azt mondta: Hekkelné Imre Györgyi a Petőfi falai között nőtt fel, most itt gyakorolja a hivatását, az iskola sorsát szívügyének tekinti. Lelkiismeretes, precíz, gyermekközpontú pedagógus. Tanítványaihoz mindig szeretettel fordul, a rá bízott osztályokat nagy odafigyeléssel terelgeti. Nagy erénye, hogy a közös hangot minden tanulóval megtalálja. Sokat dolgozik a lemaradó tanulók felzárkóztatásán is. Kollégái bármikor számíthatnak rá, örömmel segít, amiben tud. Higgadt, mindenkihez van egy jó szava. 

Rideg István, az intézményvezetője úgy fogalmazott, Hekkelné Imre Györgyi ezer szállal kötődik a Petőfihez, hiszen az általános iskolát itt végezte 1985-ben. Itt tanított, és innét ment nyugdíjba édesanyja, Imre Györgyné, sokak Teca nénije. Itt tanított édesapja Imre György, és 10 évig volt az iskola igazgatója, 1992-2000 között. Ide járt a kolléganő öccse- Imre György és ide járt a pedagógus lánya – Hekkel Cintia. Jelenleg az iskolánk 4. osztályos tanulói a kolléganő iker unokahúgai: Imre Vivien és Imre Fanni. Szilárd meggyőződésű pedagógus, aki bízik az alapvető emberi értékekben, tanítványait elveihez hűen neveli. Munkájával megbízható, pozitív gondolkodást közvetít. A gyerekek felé segítőkészen és megértéssel fordul, akik ezért tisztelik, szeretik, megbecsülik őt. Árvai Gyöngyi, az intézmény vezető helyettese mint mondta Hekkelné Imre Györgyivel való munkakapcsolata bizalmi alapú, bátran fordulhat hozzá tanácsért egy-egy vezetői döntés meghozatala előtt. Olykor megerősítést kapok tőle döntésemben, máskor határozottan más megoldási utat javasol. Szakmai véleménye mindig reális és megfontolt, erős támaszt jelent nekem. Kívánok még hasonlóan sikeres és energikus éveket a pedagógusi pályán!

  • Frissítve: 2021. június 10.
  • Létrehozva: 2021. június 10.