2025. okt. 4.
Ferenc
Átadták az új Fertőző osztályt
A Szent Pantaleon Kórház főépületében augusztus 26-án 11 órakor adták át az új Fertőző osztályt. A volt Gyermekosztály területén teljes műszaki és burkolat felújítás történt, új bútorokat, berendezési tárgyakat és ápolást segítő eszközöket szereztek be.
A beruházás összértéke 92 millió forint volt. A fedezetül szolgáló hitelt a kórháznak kell visszafizetnie önkormányzati garanciavállalás mellett. Az osztályon összességében 39 ágy áll a betegek rendelkezésére modern, esztétikus környezetben, ahol általános és krónikus belgyógyászati, illetve infektológiai betegeket látnak el. A felújítás során a korábbihoz képest jelentősen javították a komfort fokozatot, mely a betegek és az ott dolgozók számára érezhető változást jelent majd. Az önkormányzati vezetők, a sajtó és az ÁNTSZ munkatársai is meghívást kaptak az eseményre, de az osztályt átadása nem a szokásos ünnepély keretében történt a nyári szabadságolások miatt. A cél az volt, hogy az új osztály mielőbb a betegek ellátásának szolgálatába kerüljön.
Kapcsolódó linkek: