fő tartalom

Ünnepélyes díszoklevél-átadó a kórházban

Hírkép: Ünnepélyes díszoklevél-átadó a kórházban

Mint minden évben, úgy idén is átadták az arany, gyémánt és vas diplomát ünneplő orvosoknak járó díszokleveleket a Szent Pantaleon Kórházban. http://dunaujvaros.com/hirek/201511/unnepelyes_diszoklevel_atado_a_korha...

Ebben az évben tízen kapták meg az elismerést, melyet ünnepélyes keretek közt adták át a Szent Pantaleon Kóház auditóriumában. Valamennyien városunk kórházában helyezkedtek el, és mint azt dr. Mészáros Lajos, a Szent Pantaleon Kórház főigazgató főorvosa köszöntőjében elmondta, fontos, hogy minden évben megemlékezzenek és méltassák azokat, akik életük nagy részét az intézményben töltötték és évtizedekig dolgoztak kórházunkban. A díjakat a főorvosi értekezleten, a főorvosi kar, a munkatársak és a sajtó képviselői előtt adta át  dr. Mészáros Lajos főigazgató, dr. Jobbágy Lajos orvos-igazgató és a Magyar Orvosi Kamara nevében dr. Birkás Gábor, a dunaújvárosi szervezet elnöke. A díjazottak annak idején, 50, 60, és 65 éve a Semmelweis Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen szerezték diplomájukat. Mindegyikük tiszteletreméltó pályán van túl és hivatásuk kiemelkedő szakembereinek számítanak:

Arany Díszoklevelesek (1965-ben szerzett diplomáért)

Dr. Andorfalvi Éva

1941-ben született Rácalmáson. Fogorvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szerezte, majd rögtön ezután kezdte meg munkáját a dunaújvárosi kórház Központi Fogászatán. Két év múlva, 1967-ben tette le szakvizsgáját. 1971-ben kötött házasságot férjével, dr. Csibra Gézával, aki szintén fogorvos. A doktornő nagy szakértelemmel és odaadással végzett munkáját 1981-ben Miniszteri Dicséret kitüntetéssel ismerték el. A ’90-es években műszakvezető fogorvosként dolgozott, majd 1996-ban megszűnt közszolgálati beosztása, s azóta is vállalkozó fogorvosként látja el vegyes körzetét, vagyis a felnőtt és iskolafogászatot. Dr. Andorfalvi Éva diplomázása óta, 50 éve dolgozik Dunaújvárosban, az első és egyetlen munkahelyén.

Dr. Baráth Miklós

1940-ben született Rimaszombaton. Egyetemi tanulmányait a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen végezte, s a diploma megszerzését követően Székesfehérváron helyezkedett el sebészként. Pályafutását az Országos Mentőszolgálatnál folytatta állomásvezető főorvosként, ahonnan egy betegség miatt leszerelni kényszerült. Ezt követően üzemorvosként dolgozott tovább, melyből szakorvosi képesítést is szerzett. Egészségi állapota javulásával visszatért a sebészethez, amelyből szintén szakvizsgát tett. Családi okok miatt később Előszálláson háziorvosi munkát vállalt, s ebből a szakmából is megszerezte a szakvizsgát. 2003-ban vonult nyugdíjba, de orvosi pályafutását továbbra is folytatta, s jelenleg is intézményünk sebészeti osztályának dolgozója. Kórházunkkal való kapcsolata azonban ennél régebbre is visszanyúlik, hiszen 1967 óta vállal ügyeletet különböző osztályainkon, a mai napig is. Előszállás Önkormányzata életútja elismeréseként ebben az évben díszpolgárrá avatta.

Dr. Harsányi József

Diplomáját a Pécsi Orvostudományi Egyetemen vette át. 1969-ben szerzett szakorvosi képesítést szülészet-nőgyógyászatból. Kórházunkban 1974-ben kezdte meg tevékenységét, először a járóbeteg-ellátásban, majd hamarosan a nőgyógyászati osztály munkájába kapcsolódott be. A korábbi években önállóan folytatott tevékenysége, megalapozott szakmai ismeretei, valamint szorgalma folytán rövid időn belül az osztály meghatározó szakemberévé vált. 1980-ban nevezték ki adjunktusnak. Szakmai munkásságának elismeréséül 1990-ben főorvosi kinevezést kapott. Osztályvezető helyettesi feladatait megbízhatóan, lelkiismeretesen magas szinten látta el. 2000-ben megbízott osztályvezető főorvosként vezette a szülészet-nőgyógyászati osztályt. 2001-ben nyugdíjba vonult, de azóta is részmunkaidőben dolgozik a szakrendelőben. Gyógyító munkáját, a minden körülményt mérlegelő alaposság, a lelkiismeretesség, a körültekintés jellemzi napjainkban is. A betegekkel szemben megértő, türelmes és közvetlen magatartást tanúsít, a kollégákkal való együttműködése mindig udvarias, kollegiális és súrlódásmentes. Munkája elismeréseként 2003-ban Szent Pantaleon Emlékéremben részesült.

Dr. Inkei Júlia

Általános orvosi diplomáját a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen vehette át. A Pest Megyei Semmelweis Kórház Központi Laboratóriumában töltött két év gyakornokság után kikérővel a Heim Pál Gyermekkórház Központi Laboratóriumába került. Itt szerezte meg klinikai laboratóriumi szakorvosi szakvizsgáját 1968 novemberében. Főbb szakmai területei a klinikai kémia, a sav-bázis egyensúly, a hematológia és a bakteriológia voltak. 1980-ban, pályázat útján nyerte el a dunaújvárosi Kórház Integrált Laboratóriumának osztályvezető főorvosi állását. 1990-től a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság vezetőségi tagjai közé választotta, így kórházunk laboratóriuma az ország 43 vezető laboratóriuma közé került. 1995-ben munkája elismeréseként átvehette a 11-es sorszámú Szent Pantaleon Emlékérmet. 1996-tól 2010-ig a Büntetés végrehajtás laboratóriumát vezette, s még jelenleg is dolgozik félállású nyugdíjasként a Dél-Budai Kft. Laboratóriumában.

Dr. Mantuano Kálmánné dr. Driesz Mária

A Pécsi Orvostudományi Egyetemen szerezte diplomáját. Ezt követően kórházunk gyermekosztályán helyezkedett el, majd 1973-tól a kórház kórbonctani osztályán folytatta munkáját 1999-ig. 1970-ben szakvizsgázott csecsemő- és gyermekbetegségekből, majd 1977-ben kórbonctani és kórszövettani vizsgálatokból. 1979-ben adjunktussá, 1985-ben  főorvossá nevezték ki. Dr. Rajkovits Károly osztályvezető főorvos úr nyugdíjba vonulásától, 1993-tól 1998-ig megbízott főorvosként vezette a patológiai osztályt. Osztályos munkája mellett intenzíven részt vett a kórházban folyó nővéroktatásban is. A dolgozókkal és a betegek hozzátartozóival kialakított jó kapcsolata, valamint lelkiismeretesen végzett munkája alapján a kórház vezetése két ízben is kitüntette: 1992-ben Szent Pantaleon Emléklapot kapott, 1994-ben pedig Szent Pantaleon Emlékéremben részesült. Dunaújváros vezetése 1994-ben Dunaújvárosért Díjjal ismerte el munkásságát.

Dr. Rozs András

Pécsen született 1939-ben. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett tanulmányait követően Dunaújvárosban helyezkedett el. A kórház I. és II. Belgyógyászati osztályán dolgozott 1-1 évig, majd körzeti orvos lett, mely tevékenységét 2000-ben történt nyugdíjazásáig folytatta. Aktív éveiben sok ügyeleti szolgálatot látott el körzeti orvosként. Munkája elismeréseként 1978-ban Miniszteri Dicséretben részesült, majd 1985-ben is kitüntették Kiváló Munkájáért. Mindezek mellett büszke arra is, hogy nagyapja, édesapja, lánya is orvos, egyik unokája pedig negyedéves orvostanhallgató.

Néhai dr. Bereczki Zoltán

1941-ben született Békésen. Diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen kapta. Kezdettől Dunaújvárosban, az I. sz. Belgyógyászati osztályon dolgozott. A belbetegségek szakorvosa lett 1970-ben. Adjunktusi címet 1973-ban kapott, a főorvosi kinevezést pedig 1979-ben nyerte el. 1981-től volt az osztály vezető főorvosa, 1993-ban bekövetkezett haláláig. 1988-ban az intézmény igazgatójának általános helyettese lett, 1991-től pedig a kórház tudományos igazgatója. Széles látókörű, jól képzett klinikus volt, aki már fiatalon a diabetológia területén országosan elismert szaktekintély volt. Az ő hatására munkatársai közül többek érdeklődése fordult a diabetológia felé. Munkája mellett kongresszusokon, tanulmányutakon is gyarapította ismereteit, köztük 1979-ben négy hónapot töltött Bostonban, a diabeetológia „Mekkájában”. Munkájáról, kísérleteiről több mint 70 tudományos előadása hangzott el hazai, nemzetközi és világkongresszusokon. Intézményünk névválasztásában is meghatározó szerepe volt, a Szent Pantaleon ókori orvossal kapcsolatos kutatómunkája kiemelkedő. Munkásságát több alkalommal ismerték el, 1973-ban megkapta az Orvosi Hetilap Markusovszky díját, 1985-ben pedig a Kiváló Munkáért kitüntetést. 1992-ben elsők között nyerte el a Szent Pantaleon Emlékérmet.

Néhai dr. Kiss Barnabás

A Debreceni Orvostudományi Egyetemen diplomázott és az Egyetem Belgyógyászati Klinikáján kezdett dolgozni. Belgyógyászati szakvizsgáját 1970-ban szerezte. 1973-ban érkezett Dunaújvárosba, ahol a Rendelőintézetben kezdte meg munkáját. 1974-ben került kórházunk Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályára, ahol 1977-ben aneszteziológiából szakvizsgázott. 1979-ben főorvosi kinevezést kapott, 1988-ban pedig kinevezték az Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó osztály élére, melyet 2004-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezetett. Munkája során kiemelkedően, példamutatóan végezte az osztályán az orvosok, szakdolgozók oktatását. Főorvos urat a magyar aneszteziológia területén mindenki ismerte és magától értetődő módon tisztelte. Megkérdőjelezhetetlen szakmai tudás, emberi hozzáállás, méltóság és mindehhez páratlan szerénység jellemezte. Munkásságát 1992-ben a népjóléti miniszter Pro Sanitate kitüntetéssel ismerte el. Dunaújváros Önkormányzata 1995-ben Dunaújváros Egészségügyéért díjjal tüntette ki, 1997-ben pedig Szent Pantaleon Emlékéremben részesült. Dr. Kiss Barnabás főorvos ez év márciusában hunyt el. 

Gyémánt Díszoklevél (1955-ben szerzett diplomáért)

Dr. Radnai Éva

Szarvason született 1931-ben, orvosi diplomáját a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerezte. 1974-ben szakvizsgázott általános orvostanból, 1993-ban pedig üzemorvostanból. A doktornő tanulmányai befejezése óta Dunaújvárosban praktizált körzeti orvosként 2011 januárjáig, 56 éven keresztül. A MOMERT-nél még ez év augusztusáig ellátta üzemorvosi feladatait.  Gyógyító munkája mellett országgyűlési képviselőként is tevékenykedett 1967-től 1979-ig, 3 cikluson keresztül. Munkáját számos kitüntetéssel ismerték el: Pro Urbe díjat kapott 1970-ben és 1980-ban, Miniszteri Dicséretben részesült 1970-ben. Az Egészségügy Kiváló Dolgozója címet 1975-ben kapta meg, Kiváló Munkájáért pedig 1981-ben tüntették ki. 1996 óta a Dunaújváros Egészségügyéért Díj büszke tulajdonosa is.

Dr. Bartos Gábor Ph. D.

A Pécsi Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán végzett, majd annak kísérleti sebészeti, majd I. sebészeti klinikáján dolgozott. 1953. és 1967. között munkacsoportjával kidolgozta a magyar érprotézist és a poliészter hasfali hálót, melyet a ’80-as évek végéig alkalmaztak. 1967. és 1973. között a POTE II. sz. Sebészeti Klinikáján bevezette a sebészi varrógépek használatát és a kolangioszkópiát, munkacsoportjával elkezdte az érsebészetet.  Sebészeti tevékenysége mellett meghatározó érsebészeti munkássága, mindkét szakmában szerzett szakorvosi képesítést. A kísérletes érprotézis történetéről írt értekezése alapján 1970-ben elnyerte az orvostudományok kandidátusa tudományos fokozatot. 1971-ben, a bangladesi polgárháború idején tábori sebészeti részleget vezetett, mely kiküldetéséért “Az egészségügy kiváló dolgozója” lett.

1973-ban kapott osztályvezető főorvosi kinevezést a dunaújvárosi kórház általános sebészeti osztályára, melyet 1997-ben történt nyugdíjba vonulásáig vezetett. Vezetői munkásságához kötődik az osztály bővítése, technikai fejlesztése, a műtéti repertoár korszerűsítése, főként a gasztroenterológiai és az onkológiai műtétek terén. Dunaújvárosban ő honosította meg az érsebészeti tevékenységet. Szerepet vállalt az intenzív betegellátó osztály létrehozásában is. Osztályán precíz, pontos munkát követelt, tevékenységét naprakész tudományos ismeretekkel, igényes szakmai színvonalon, maximális betegcentrikussággal végezte. Saját fejlesztéssel, elsők között kezdte el a mikroszámítógépes sebészeti dokumentációt. Munkája kezdetétől befejezéséig alkalmazták az infekció-regisztert, amely itthon unikumnak számított. Stabil tudással rendelkező szakorvosgárdát épített ki, munkatársai kilenc sebészeti, négy érsebészeti szakképesítést szereztek. Az irányítása alól kikerült sebészek máshol is, külföldön is megállják helyüket.

Tudományos munkái a kísérletes kalluszgyógyulás, az érprotetikai és műanyagháló-kutatás, az érsebészet, a gasztroenterologiai sebészet, a sebészi infektológia, illetve a hasfali sérvek műanyaghálós kezelésének témakörét érintik. 137 írásbeli közlése van, valamint 180 szóbeli és poszterbemutatást tartott. 1995-ben Ph.D. oklevelet kapott. 1996-ban Pro Sanitate miniszteri dicsérő oklevélben részesült. 1998-ban Dunaújváros vezetése „Dunaújváros Egészségügyéért” Díjjal ismerte el munkásságát. 2003-ban elnyerte az „Érbetegségek” Szerkesztőbizottsága által alapított “Legjobb publikációért” díjat, 2011-ben pedig ugyanennek a testületnek a Nagydíját. A Magyar Sebész Társaság Jubileumi 100. Kongresszusán, 2006-ban megkapta a ”Magyar Sebészetért Emlékérmet”, ebben az évben pedig intézményünkben a Szent Pantaleon Emlékérmet.

Tanár úr napjainkban is a betegellátásban tevékenykedik és sebészeti, érsebészeti kutató gyűjtő munkát folytat, publikál. Jelenleg részidős foglalkozás-egészségügyi orvos, illetve tanácsadóként részt vesz a Kulcsi Kistérségi Egészségügyi Központ Egynapos Sebészeti Részlegének munkájában.

Vas Díszoklevél (1950-ben szerzett diplomáért)

Dr. Kunszenti Antal

Tiszaföldváron született 1925-ben. Egyetemi tanulmányait Budapesten, a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen folytatta, ahol a diploma megszerzését követően munkába is állt. 1954-ben szakvizsgázott gyermekgyógyászatból és ebben az évben érkezett városunkba is. Először a rendelőintézetben, majd több gyermekkörzetben helyezkedett el gyermekorvosként. 1985-ben vonult nyugdíjba, de azt követően is aktív volt, hiszen rengeteg ügyeletet és helyettesítést elvállalt. Lányai szerint sok munkája ellenére ők voltak a fő haszonélvezői édesapjuk különleges gyerekszeretetének, ami  nyilvánvalóan döntő szerepet játszott abban, hogy éppen a gyermekgyógyászatot választotta. Hivatásszeretete kisugárzásának köszönhetően egyikük a nyomdokaiba is lépett. 

Doktor úr munkáját 1975-ben Miniszteri Dicsérettel ismerték el, rá 10 évre pedig Kiváló Munkáért kitüntetésben részesült. A 2015-ös évet több évforduló is emlékezetessé teszi számára, hiszen 65 éve kötött házasságot feleségével, 65 éve vette át orvosi diplomáját, Dunaújváros Önkormányzata pedig szintén az idén köszöntötte szépkorúvá válása alkalmából.

  • Létrehozva: 2015. december 1.