VIII. Zeus Senior Foci Kupa
Kispályás szabályok szerint, de 4+1-es felállásban küzdöttek meg február 27-én, szombaton a 40 év feletti veterán labdarúgók a Dunaújváros Sportcsarnok kistermében. Ahogy már évek óta teszik az egykori nagyszerű labdarúgók, most is remek cselekkel, szép gólokkal, hangulatos találkozókkal örvendeztették meg a szép számmal kilátogató érdeklődőket.
Két gárda már az elején jelezte, hogy igénylik az aranyérmet és nagyon elszántak. Természetesen a Macső és a Baracs SE legénysége volt, aki magabiztosan vette az akadályokat az első pillanattól kezdve. A Baracs SE végül 20 (!) gólt lőve és egyet sem kapva nagy esélyesként ért a torna döntőjének számító 14. találkozóhoz, ahol a kissé talán "ráérősebb", de remek futballt produkáló Macső volt az ellenfél. Szikrázóan kemény mérkőzésen az örökifjú Nagy István két bombagóljával a Macső zsebelte be a találkozó pontjait és 100 %-os teljesítménnyel megszerezte a tornagyőzelmet. A bronzérmes helyen végző "Barátok" csak a két favorittól szenvedtek vereséget, így a harmadik helyük megérdemelt volt. A hátsó régió végső sorrendje csak a nap utolsó mérkőzését követően alakult ki. Azonban a Füredi Panzió Senior nem bízta a matematikára a dolgot, hanem gólzáporos (5:2) meccsen két vállra fektette az Alba Volánt és befutott a 4. helyre. A Hungária Old Boys helyenként igen jól játszott, de a remek periódusokat nem tudták állandósítani, így csak az 5. pozíció maradt nekik. Az Alba Volán több csapatnak is megnehezítette a dolgát (a Macsőnek például három gólt is lőttek), de a győzelmek mégis elmaradtak, ezért a hatodik hely jutott a közlekedésieknek. Az eredményhirdetést követően baráti beszélgetésre került sor a különteremben, ahol zsíros kenyér üdítők, bor és sör várta az elfáradt öregfiúkat.
Végül néhány (nem feltétlenül szokványos) statisztikai adat: 15 mérkőzés, több mint 50 játékos, 62 gól, négy és fél óra foci, valamint: 9 kg kenyér 3 rekesz sör, 4 liter vörösbor, 10 db erős paprika, 4 kg savanyúság, 10 liter rosé bor, 3 kg lilahagyma, 4 liter üdítő, 8 liter ásványvíz és rengeteg baráti beszélgetés volt a főszereplője ennek a hagyományosan remek napnak. Jó volt egymást újra látni! Gratulálunk minden résztvevőnek, jövőre folytatjuk!
VII. ZEUS SENIOR FOCI KUPA TABELLA | |||||||
HELY | CSAPAT | M | GY | D | V | RG-KG | P |
1. | MACSŐ | 5 | 5 | 0 | 0 | 15 - 7 | 15 |
2. | BARACS SE | 5 | 4 | 0 | 1 | 20 - 2 | 12 |
3. | BARÁTOK | 5 | 3 | 0 | 2 | 6 - 4 | 9 |
4. | FÜREDI PANZIÓ SENIOR | 5 | 2 | 0 | 3 | 13 - 15 | 6 |
5. | HUNGÁRIA OLD BOYS | 5 | 1 | 0 | 4 | 2 - 14 | 3 |
6. | ALBA VOLÁN | 5 | 0 | 0 | 5 | 5 - 19 | 0 |
VIII. ZEUS SENIOR FOCI KUPA | ||
KÜLÖNDÍJASOK | ||
LEGJOBB JÁTÉKOS | NAGY ISTVÁN (MACSŐ) | |
LEGJOBB KAPUS | SZALAI TAMÁS (BARACS SE) | |
GÓLKIRÁLY | FINK VIKTOR (BARACS SE) - 7 GÓL | |
SENIOROK SENIORJA | FUTÓ LÁSZLÓ (HUNGÁRIA OLD BOYS) |
DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
Petrás Gábor Főtitkár
+ 36 70 616 59 41
dmjv.dlsz@gmail.com
www.dlsz.hu