II. Futsal Bajnokság

A 2015 novemberében kezdődő II. Dunaújvárosi Futsal Bajnokság méltó befejezésének bizonyult a Hellas Express és a Mészi Frucht Kft mérkőzése. A versenykiírás szerint az alapszakasz végén az első és a második helyen végző két alakulat, az egymás elleni eredménytől, a pontszámtól és minden más mutatótól függetlenül egy mindent eldöntő aranymérkőzésen vívhatja ki a bajnoki címet. A címvédő Mészi Frucht Kft legénysége nem tudta megismételni tavalyi alapszakasz-elsőségét, de ezüstérmes pozíciójának köszönhetően megkapta az esélyt arra, hogy ismét begyűjtse a trófeát.

Dorogi Viktor csapata rendkívül elszántan készült a találkozóra és bizakodó hangulatban voltak, hiszen közel 200 (!) gólt lőttek az alapszakasz 12 mérkőzésén és a tabella élén álló Hellas Express ellen csúszott be az az egyetlen vereség, ami miatt nem lett makulátlan a mérlegük. A másik döntős a Hellas Express, magabiztosan menetelt négy hónapon keresztül és pontveszteség nélkül végeztek az első helyen. (a bajnokságban 4:3 arányban a Hellas nyerte az egymás elleni találkozót)

Ezekkel az előzményekkel várták a sorsdöntő összecsapást a csapatok. A szervezőknek köszönhetően nagyszerű helyszín és időpont várta a gárdákat, ugyanis a döntő, a Dunaferr DE Renalpin FC valamint a Győri ETO futsal csapatainak NBI-es bajnoki rangadója előtt került megrendezésre. Azok a nézők, akik kicsivel korábban kijöttek az NBI-es találkozóra (szerencsére sokan voltak az érdeklődők), láthatták, hogy két remek csapat mérkőzése adja meg a Dunaferr-Győr meccs alaphangját.

Hellas Express – Mészi Frucht Kft. 3:4 (1:1)

Az aranymeccs első perceiben látszott, hogy mindkét alakulat nagyon elszánt. A Hellas alapszakasz-győztesként fel szerette volna rakni arra a bizonyos „i”-re a pontot, a Mészi pedig bele akart kapaszkodni az utolsó szalmaszálba, hogy megvédje a bajnoki címét. Ennek megfelelően nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Az első találatra a 18. percig kellett várni, amikor a Mészi büntetőből, Kovács Zsolt révén megszerezte a vezetést (0:1) A félidő utolsó percében egyenlített az éllovas (Kaszala Tamás – 1:1), így döntetlennel fordultak a csapatok. A második játékrész elején már a Hellasnál volt az előny, Kuti András találatának köszönhetően (2:1), azonban Fehér Krisztián két perccel később egalizált (2:2). A folytatásban a futsal szabályoknak köszönhetően (a negyedik szabálytalanságot követően minden szabálytalanságért 10 méteres büntető jár), újból megszerezte a vezetést a címvédő, Kovács Zsolt büntetőjével. (2:3) A hajrában ismét Kovács Zsolt volt eredményes, amikor egy gyorsan elvégzett kapuskidobás után a Hellas hálóőrét, Gyalus Zoltánt kicselezve lőtt a kapuba. (2:4) Erre a találatra ugyan Szalánczi Gergő egy szépségdíjas góllal még válaszolt (3:4), azonban több találat már nem esett, így a Mészi Frucht nyerte a több hetes bajnoki sorozatot.

A mérkőzés remek felvezetője volt az NBI-es futsal rangadónak és méltóképpen zárta le a hosszú versenyidényt. A Mészi Frucht csapata vesztett helyzetből tudott diadalmaskodni, amihez gratulálunk!

A II. Dunaújvárosi Futsal Bajnokság Különdíjasai:

Legjobb játékos: Katona Ádám (Steelworkers)

Legjobb Kapus: Hruby Tamás (Dunabiztos-Micro)

Gólkirály: Miskovicz Roger (Mészi Frucht Kft.)

Dorogi Viktor csapatvezető (Mészi Frucht Kft.): Címvédőként indultunk neki a II. Dunaújvárosi Futsal Kupának. Az alapszakaszban egyszer szenvedtünk vereséget és így a második helyen végeztünk, azonban nagyon jól játszottunk, sok gólt lőttünk, így nagyon bíztunk abban, hogy a döntőben visszahozhatjuk a veszni látszó bajnoki címet. Nagyon jó csapattal találkoztunk aztán a fináléban, a Hellas Express igazolta jó hírét. A meccsen felváltva estek a gólok, de ezúttal a végén nekünk kedvezett a szerencse és így nagyon jó játékvezetés mellett, ismét megnyertük a Futsal Kupát. Gratulálok a helyezetteknek, a különdíjasoknak és a bajnokságban szereplő összes csapatnak!

Legjobb kapus Hruby Tamás (Dunabiztos-Micro): A futsal kupát nagyon jó ötletnek tartom, mert így télen is játéklehetőséghez juthatnak a csapatok. Színvonalas bajnokság volt, rengeteg szoros meccsel. Annak ellenére, hogy győzelemmel kezdtünk, nehéz volt átszokni a 4+1-es játékrendszerre, de a végére már szerintem jól belerázódtunk. Sajnálom, hogy 1-2 meccset elrontottunk és így lecsúsztunk a dobogóról. Szeretném megköszönni a csapatomnak és a többi csapat vezetőinek, akik támogattak és rám szavaztak, hogy végül én lettem a legjobb hálóőr. Úgy érzem tudtam segíteni a csapatomnak, igyekeztem hozzátenni pluszokat a játékhoz, de remekül játszott mindenki. A bajnokság szervezőinek is jár a köszönet, mert egy jól szervezett sorozatban játszhattunk. Remélem jövőre is találkozunk!

 

DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
Petrás Gábor Főtitkár
+ 36 70 616 59 41
dmjv.dlsz@gmail.com
www.dlsz.hu

módosítva
2016. március. 01.

facebook megosztás