II. Nemzeti Foci Kupa - Csapatszellem

Ahogy a torna díjkiosztóján is elhangzott, Dunaújvárosban mindig találnak okot a mozgásra, a sportolásra. Ezúttal – immár második alkalommal – Nemzeti Ünnepünk apropóján húztak futball-cipőt az amatőr labdarúgók, március 14-én, hétfőn.

A Dunaújváros Sportcsarnok ismét megtelt jó hangulattal, remek mérkőzésekkel és nem utolsósorban sporttal. Az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc hőseire emlékeztek, egy nagyszerű közös programmal. Reggel nyolc órakor nyitotta a napot a Lajosmizséről érkezett „Alkalmatlanok” csapata, a jó erőkből álló – a dunaújvárosi I. osztályú bajnokságban szereplő – SZP Asztalos XXL M.M.I. legjobbjai ellen. Ezen a találkozón mindössze egy gól született, azt az újvárosiak szerezték, megadva ezzel a torna alaphangját. Később kiderült, hogy ez a találkozó akár csoportdöntőnek is beillett volna, hiszen ez a két csapat végül a csoport első két helyén végezve lépett tovább az egyenes kieséses szakaszba. Nyolc óra 20 perckor már a „B” csoportban is pattogott a labda. Itt a Zéró Tolerancia csapata, a Mórról érkező „Madarak” alakulata ellen lépett pályára. Sajnos a 15 gárdára tervezett forgatókönyv már az elején borult, egy sajnálatos és váratlan visszalépés miatt, ugyanis a „B” csoportba sorsolt Kulcs SE csapata végül nem tudott részt venni a rendezvényen. Természetesen a menetrend apró változtatást követően gördülékenyen lett levezényelve, nem okozott fennakadást a kulcsiak távolmaradása. A „B” csoport küzdelmei így egy kicsit korábban, de izgalmas fordulatos mérkőzéseket követően értek véget, és a GBB Kft. elsőségét hozták. A másik továbblépő ebből a csoportból, a „Madarak” együttese volt. A „C” csoport 11 óra 20 perckor kezdte meg a küzdelmeket és az első osztályú játékosokkal megerősített Rutin Mix győzelmét hozta. A Bianca Trade második helye sem volt megkérdőjelezhető, így következhettek az egyenes kieséses mérkőzések.

A legjobb nyolc mezőnyében „vidéki rangadóra” került sor az első találkozón. Innen a móriak léptek tovább egy szemfüles góllal a Lajosmizseiek nagy bánatára. A folytatásban a Steelworkers búcsúztatta az esélyesebbnek tűnő SZP Asztalos gárdáját, majd a Rutin Mix vívott parázs hangulatú mérkőzést a Mirage csapatával és szerencsés körülmények között tudott továbblépni. Ezt a szakaszt a GBB Kft és a Bianca Trade találkozója zárta és igaz, hogy a 2:2-es döntetlent hozó mérkőzést követően büntetőkkel a GBB Kft nyerte a párharcot, azonban két játékosukat is jogosulatlanul szerepeltettek ezen a meccsen, így a Bianca Trade jogos óvásának a Versenybizottság helyt adott, így ők léphettek tovább a legjobb négy közé.

Az elődöntők kilenc gólt hoztak és Rutin Mix, illetve Steelworkers győzelmet. A bronzmeccsen aztán a kissé elfáradó móriak, alulmaradtak 3:0 arányban a Bianca Trade-del szemben. Érdekesség, hogy mindhárom gólt a jó formában játszó Vincze Dezső szerezte. A torna döntőjében két olyan csapat találkozott, akik már a csoportmérkőzések alkalmával megküzdöttek egymással. Akkor a Rutin Mix 3:1 arányban tudott nyerni a Steelworkers ellen, azonban egy kupadöntő teljesen más kávéház. Sokáig nem is esett gól, aztán a találkozó 10. percében az egész nap remekül játszó Szili Zoltán lódult meg és sorra kicselezve a Steelworkers védőit végül a léc alá helyezte a labdát. (1:0) A hátrányba került „Acélmunkások” elszántan támadtak, de ismét gólt kaptak. (2:0) A hajrában ugyan sikerült szabadrúgásból szépíteniük (2:1), de az egyenlítést jelentő találatot már nem sikerült megszerezniük. A II. Nemzeti Kupát, a Rutin Mix csapata nyerte, amihez gratulálunk!

II. NEMZETI FOCI KUPA
VÉGEREDMÉNY
1. HELY RUTIN MIX
2. HELY STEELWORKERS
3. HELY BIANCA TRADE
KÜLÖN DÍJAZOTTAK
JÁTÉKOS SZILI ZOLTÁN (RUTIN MIX)
KAPUS GÁBOR ÁRON (STEELWORKERS)
GÓLKIRÁLY VINCZE DEZSŐ (BIANCA TRADE)

Szili Zoltán (Rutin Mix) a torna legjobb játékosa: Köszönjük a rendezőknek, hogy részt vehettünk egy ilyen nagyszerű tornán, ahol remek hangulatú mérkőzések voltak. Gratulálok csapatomnak, hiszen megvédtük címünket és idén is megnyertük a Nemzeti Kupát! Nagyon örültem mikor megtudtam, hogy én lettem a torna legjobb játékosa és ezért külön köszönet jár a csapatomnak és a szurkolóknak, akik nélkül ez nyilván nem sikerülhetett volna! Reméljük, hogy a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség még sok ilyen remek tornát rendez! Még egyszer: Köszönjük!

Deimel Dávid csapatvezető (Bianca Trade): Remek gondolat volt a DLSZ részéről, hogy a hosszú hétvégén is lehetőséget biztosított a sportolásra. A már korábbi kupákon megszokott remek szervezés várt minket a mai napon is. Csapatunk jó játékkal, veretlenül jutott be a legjobb négy közé, ahol ellenfelünk kihasználta hibáinkat, így az elődöntőt követően a bronzmérkőzésre készülhettünk. A kupa gólkirálya Vincze Dezső lett, aki egy mesterhármassal segítette csapatunkat a dobogóra a móri együttes ellen. Köszönet jár Sájer Istvánnak, aki a kupán való indulást biztosította számunkra. Gratulálunk mindenkinek, aki a II. Nemzeti Kupán való részvételt és a mozgást választotta.

Kertész Ferenc csapatvezető (Rutin Mix): Címvédőként indultunk neki a II. Nemzeti Kupának, így fontosnak tartottuk, hogy idén is a magasba emelhessük a serleget. Szeretném megköszönni a csapatomnak, hogy remek játékkal aztán sikerült is az első helyen végeznünk a megmérettetésen! A kupa megszervezésével és lebonyolításával teljes mértékben elégedettek voltunk, hiszen a megszokott színvonallal került megrendezésre az amatőröknek kiírt Nemzeti Kupa. Köszönjük, hogy részt vehettünk a rendezvényen, és gratulálunk a tornán résztvevő valamennyi csapatnak és a különdíjasoknak. Nagyon jól éreztük magunkat és jövőre is részt veszünk a III. Nemzeti Kupán!

Gábor Áron, a torna legjobb kapusa (Steelworkers): Elsősorban szeretném megköszönni a szervezőknek, hogy egy ilyen jól megszervezett tornán vehettem részt a csapatommal. A csoportmeccseken kicsit akadozott a játékunk, de a kieséses szakaszban már átestünk a holtponton és egészen a döntőig meneteltünk. A magam részéről próbáltam a maximumot nyújtani és köszönöm, hogy a teljesítményemet ezzel a különdíjjal ismerték el. Remélem még sok hasonló eseményen vehetek részt itt Dunaújvárosban.

 

DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
Petrás Gábor Főtitkár
+ 36 70 616 59 41
dmjv.dlsz@gmail.com
www.dlsz.hu

módosítva
2016. március. 16.

facebook megosztás