István bácsi is bekerült a kilencvenesek klubjába

Újabb polgárral bővült a dunaújvárosi szépkorúak tábora. Viola István tegnap tölthette be a kilencvenedik életévét. Ez alkalomból Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte fel az önkormányzat nevében. http://dunaujvaros.com/hirek/201603/istvan_bacsi_is_bekerult_a_kilencve…

Viola István 1926. március 21-én született Pálfán. Heten voltak testvérek. A negyvenes évek elején gróf Apponyi uradalmában volt cseléd, majd később az Állami Tűzoltóságnál dolgozott. Ezt követően a rendőrség állományába került főhadnagyként. Bár egészségügyi okok miatt korán nyugdíjba ment, engedéllyel még így is dolgozgatott, például az Állami Népességnyilvántartó Hivatalnál. Később Szegeden rendészként tevékenykedett. 1994-ben költözött Dunaújvárosba. Feleségével most lesznek 62 éves házasok. Gyermekük nem született.

módosítva
2016. március. 23.

facebook megosztás