„KÖSZ, Hankook!” Tovább szépül Dunaújváros az önkéntes program keretein belül
„Közösségi Összefogás a Szebbért” névvel indította útjára a Hankook Tire Magyarország Kft. városi önkéntes programját, amely a vállalat legújabb kezdeményezése a társadalmi felelősségvállalás terén. A projekt célja, hogy önkéntesek segítségével megszépítsék és ezzel élhetőbbé, jobbá tegyék Dunaújvárost.
Rácalmás, 2016. március 31. – Nem ismeretlen terület a Hankook Tire Magyarország Kft. számára az önkéntes projektek szervezése, hiszen már 2013-ban létrehozta Hankook Dolgozói Önkéntes Programját. A munkavállalók számára indított, most is futó kezdeményezés elsődleges célja az volt, hogy a dolgozók személyes, önkéntes munkájukon keresztül is hozzájáruljanak a helyi közösségek mindennapjainak könnyítéséhez, amihez az anyagi támogatást a Hankook biztosítja. A program eredményességét jól mutatja, hogy az elmúlt három évben a dolgozók több mint 50 projektet valósítottak meg Dunaújvárosban és környékén.
A március 31-én indított „KÖSZ, Hankook”, azaz a „Közösségi Összefogás a Szebbért” azonban ennél tovább mutat. A sikereket látva a vállalat kibővítette programját, így a kezdeményezésben mostantól Dunaújváros és környékének lakói is részt vehetnek: az erre a célra létrehozott www.koszhankook.hu nevű weboldalon leadhatják szavazatukat, hogy Dunaújváros mely részei újuljanak meg, ilyen módon ők is részt vehetnek, illetve befolyásolják is a város szebbé tételét. A website-on összesen 5 tervezett projekt található, a szavazatok összesítését követően pedig a két legtöbb szavazatot elért projekt fog megvalósulni. További érdekesség, hogy az aktívabb szavazók ugyanitt jelentkezhetnek önkéntesnek is, így még inkább részesévé válhatnak a közösség- és környezetépítő tevékenységnek.
A kiválasztott projektek megvalósításához az egész város összefogására szükség lesz: a Hankook biztosítja az eszközöket és segédanyagokat, Dunaújváros önkormányzata az engedélyeket; a lakóközösség pedig önkéntesként járulhat hozzá a program sikeréhez.
- Nagyon izgatottak vagyunk az új program kínálta lehetőségek kapcsán. A „KÖSZ, Hankook” kifejezetten a dunaújvárosi lakosoknak szól. Olyan városi projekteket célzunk meg, amelyekkel szebbé, jobbá tehetjük környezetünket. Bízunk benne, hogy a dunaújvárosiak is nagy örömmel vesznek részt a kezdeményezésben. Szeretnénk külön köszönetet mondani a város vezetőségének is, akik nagyon pozitívan és lelkesen fogadták a kezdeményezést és biztosítottak minket támogatásukról. Ezúton buzdítanám a lakosságot, valamint a civil szervezeteket, csoportokat is, hogy minél többen vegyenek részt a programban - mondta Lee Sang Il, a Hankook Tire Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója.
A projektekről további részleteket a www.koszhankook.hu weboldalon olvashatnak, szavazni pedig 2016. március 31. - április 22. között szintén ezen az oldalon lehetséges.