Pecsét István a szövettani mintára vár

Szövettani mintáira vár Pecsét István Kínában, a Fuda Központban. Tegnapi jelentkezésekor arról is beszámolt, hogy mi minden történt azóta, és hogy legutóbb meghatottsággal olvasta Cserna Gábor polgármester sajtóközleményét. http://dunaujvaros.com/hirek/201607/pecset_istvan_a_szovettani_mintara_…

- Aki nincsen ilyen távol az otthonától, nem is tudja igazán, mit jelenthet mindazok támogatása, akik gyógyulásom eddigi útján mellettem voltak, és akik folyamatosan figyelemmel követik a velem kapcsolatos történéseket. Nagyon jól esik ez nekem. Szövettani mintáimat kell most eljuttatni ide, Guangzhouba. Bekapcsolódott ebbe a folyamatba a pekingi magyar főkonzulátus, akiktől nagyon sok segítséget kaptam, például egyeztetni kellett a pekingi vámhivatallal és karantén hivatallal is.

Amikor minden engedély megvan, akkor a helyi DHL-nek átadhatóak a dokumentumok, ami alapján szállítható a szövetminta a kezelés helyszínére. Hazánkban mindezt már sikerült abszolválni, ám a két ország közti távolság és joggyakorlat mindezt megköveteli.

- Amikor mindez megvan, akkor kedden-szerdán útjára indulhatnak a szövettani minták Magyarországról. Amikor megérkezik, elvégzik a DNS frakcionálást és folytatják a gyógykezelést. Nyilván majd a frakcionálás eredménye lesz az, ami megmondja, hogy szervezetemben, a DNS-ben, hol található a génmutáció. Az alsó részen traszplantáltak, ott volt a daganateltávolító műtétem, a célzott sugár beavatkozás. Ott minden össze van varrva, égve, szűkülve, tágulva. A vénákkal és epe utakkal nagyon csínján kell bánni. A célzott gyógyszeres kezelést is szeretnék elkezdeni, hogy gyógyszeres úton is felvegyük a rák elleni harcot, ami tartós gyógyulást hozhat. Az alsó részre terveznek még kryo sebészeti beavatkozás is, ám mindez csak a szövettani eredményből fog kiderülni: érdemes-e, vagy gyógyszeresen is megoldható.

István épülget, mindig a következő állomásra koncentrálva ténykedik, rendesen fogyaszt folyadékot. Barátja Ádám jelenléte nagyon sokat jelent számára, és minden magyar konzulátustól sok segítséget kap:

- A kórház részéről is nagyon segítőkészek, ahogy a kínai ügyintézők részéről is. Ahogy lehet, mindig figyelem a honi és dunaújvárosi történéseket. Jó tudni, hogy az emberek még mindig ugyanazzal a lendülettel kívánnak gyógyulást, kitartást, mint a kezdetekkor. Az otthonhoz képest a messzi Kínában, mint egy falat kenyér számítanak ezek a szavak, gondolatok. És ahogy nekem mondják, üzenem: Jó szerencsét!

módosítva
2016. július. 13.

facebook megosztás