Jelenlegi hely
Emlékeztünk Anitára és Ádámra….
Ismét találkoztak és emlékeztek két nagyszerű sportemberre, a kispályás labdarúgás kedvelői, október 31-én, hétfőn a Dunaújváros Sportcsarnokban. Ádám Anita 2014-ben, és Héger Ádám 2013-ban tragikus körülmények között távozott közülünk, de a dunaújvárosi amatőr kispályás labdarúgók nem felejtik el őket. A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség minden évben emléktornát rendez, ahol sporttal, mécsesek gyújtásával emlékeznek Anitára és Ádámra. Ezúttal is nagyon sokan jöttek el a rendezvényre - barátok, volt csapattársak, ismerősök rótták le tiszteletüket a fiatalon elhunyt labdarúgók előtt. 10 férfi csapat és 5 női csapat mérkőzött meg az emléknapon. A torna lebonyolítását a férfi mezőnyt illetően két 5 csapatos csoportban, a női gárdák esetében körmérkőzéses verzióban szervezték meg a rendezők.
A hölgyeknél az Ikarus Maroshegy Székesfehérvár a nyitó mérkőzésen nagy csatában maradt alul 1:0 arányban a Holler UNFC gárdájával szemben. A folytatásban a végső győzelemre is esélyes Dunaújváros PASE szintén minimális különbséggel tudott csak diadalmaskodni az ALOHA ellen. A nagy favorit BARACS SE a harmadik körben lépett először pályára és a HOLLER UNFC-vel szembeni 6:1 arányú győzelemmel jelezte, hogy az aranyéremért jött. A lányok nagyon kitettek magukért, szinte végig zsúfolt lelátók előtt lőtték a szebbnél szebb gólokat és nagyszerű cselekkel, remek megoldásokkal mutatták meg, hogy a fociban a szebbik nem is komoly tényező. Késő délután a Dunaújváros PASE és a BARACS SE rangadója már a dobogó legfelső fokáról volt hivatott dönteni. A baracsi lányok egyetlen góllal ugyan, de jobbnak bizonyultak a találkozón, így ők nyerték a III. Ádám Anita Emléktornát.
A torna félidejében a csapatok közösen tartottak megemlékezést a hozzátartozókkal. Mécsest, gyertyát gyújtottak, Tóth Imre a Társadalmi Felelősségvállalás Bizottságának elnöke, pedig elmondta, hogy jó érzés látni, hogy az érzelmek, az összetartozás érzése, és az emlékezés ismét megmutatta a sport erejét, majd megkért mindenkit, hogy egy perces csenddel emlékezzenek a jelenlévők a remek kapusokra, az édesanyára, a testvérre, a gyermekre, a barátra.
Ezt követően folytatódott a torna. A fiúknál a csoportmérkőzések után, az egyenes kieséses szakasz következett. A legjobb nyolc csapat között csak a Fejó-Therm Kft gárdája tudott fölényes győzelemmel (7:1 Gaszisportvideo.hu) bejutni az elődöntőbe, a többi találkozón végletekig kiélezett találkozókon dőlt el a továbbjutás sorsa. Az elődöntőben aztán a Fejó-Therm Kft csapata a védekezését remekül megszervező Steelworkers ellenében büntetőkkel alulmaradt, míg a Siker Ablak együttese, magabiztosan győzte le a nap végére egy kicsit elfáéradó Kemi-ker Mirage legjobbjait. A bronzcsata a Fejó-Therm sikerét hozta, míg az aranymérkőzésen a Siker Ablak egyre jobban játékba lendülő labdarúgói magabiztosan húzták be a meccset, 5:0-ra legyőzve az acélmunkásokat.
A közösen megtartott díjkiosztón mindenkinek megköszönték a szervezők, hogy eljött és emlékezett Anitára és Ádámra. Megható pillanatokat éltek át a résztvevők, amikor a hölgyeknél a legjobb kapusnak járó különdíjat Kovács Melániának, a Dunaújváros PASE kapusának Ádám Tiborné, Ádám Anita édesanyja adta át, míg a férfi mezőnyben legjobban teljesítő kapusnak a Héger József és Fehérvári József által felajánlott különdíjat Varga Alexandra, Héger Ádám testvére adta át Gábor Áronnak, a Steelworkers hálóőrének.
Közös fotózással és meghitt, baráti hangulatban ért véget a lelkeket melengető sportnap. Barátaink emlékét megőrizzük, jövőre ismét találkozunk!
Csapatvezetők így nyilatkoztak a emléktorna után:
Fehérvári József elnök (Baracs SE): Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek, hogy a két kiváló labdarúgó emlékére ismét megrendezték ezt a szép tornát. Mivel Ádám nekem játékosom is volt, így tragikus halála mélyen megérintett minket. A csapatunk tagjai is átérezték, hogy most Ádám tiszteletére minél jobb helyezést kell elérni, sajnos az elődöntőben a szerencse nem állt mellénk, mivel büntetőrúgásokkal alulmaradtunk, de a harmadik helyért folytatott küzdelemben fegyelmezett taktikus játékkal győztünk, és ezt a harmadik helyünket ajánljuk Ádámnak, bízva abban, hogy ő is együtt örült velünk. A női csapatok tornájára a Baracs SE-vel címvédőként érkeztünk, lányaink magabiztosan igazi csapatként küzdöttek, egy döntetlennel és három győzelemmel védték meg elsőségüket.
Csapataink tagjai játékukkal adóztak a két kiváló sporttársuk emlékének.
Gászler Ferenc csapatvezető (Siker Ablak GSV): Hétfőn negyedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség a "Héger Ádám Emléktornát". Eddig minden alkalommal részt vettünk a tornán, és természetesen idén is eljöttünk. A rendezvény remek volt, és a már megszokott nagyon jó szervezés mellett nagyszerű csapatok küzdöttek a vándorserleg elhódításáért. Csapatunk néhány „idegenlégióssal” megerősítve magabiztosan menetelt a döntőig, ahol a vártnál könnyebb meccsen 5:0 arányban sikerült legyőzni az addig nagyszerűen játszó Steelworkers gárdáját.
Külön öröm volt számunkra, hogy a torna gólkirálya a nálunk futballozó Ivacs Gábor lett és Gregorich Ákos volt az egyedüli hálóőr, aki az egyenes kieséses szakaszban Ádám nagyszerű védéseit idézve kapott gól nélkül hozta le a mérkőzéseket. Köszönjük a DLSZ-nek és támogatóinknak, hogy ismét egy nagyszerű tornán vehettünk részt, s immáron második alkalommal szereztük meg a Héger Ádám Emléktorna vándorserlegét!
IV. HÉGER ÁDÁM EMLÉKTORNA "VELÜNK VAGYTOK" 2016. OKTÓBER 31. | |||
VÉGEREDMÉNY | |||
1. | SIKER ABLAK GSV | ||
2. | STEELWORKERS | ||
3. | FEJÓ-THERM KFT | ||
KÜLÖNDÍJASOK | |||
KAPUS | GÁBOR ÁRON (STEELWORKERS) | ||
JÁTÉKOS | SZURMA PÉTER (FEJÓ-THERM KFT) | ||
GÓLKIRÁLY | IVACS GÁBOR 3 GÓL (SIKER ABLAK GSV) |
III.ÁDÁM ANITA EMLÉKTORNA "VELÜNK VAGYTOK" 2016. OKTÓBER 31. | |||
VÉGEREDMÉNY | |||
1. | BARACS SE | ||
2. | DUNAÚJVÁROS PASE | ||
3. | HOLLER U.N.F.C. | ||
KÜLÖNDÍJASOK | |||
KAPUS | KOVÁCS MELÁNIA (DUNAÚJVÁROS PASE) | ||
JÁTÉKOS | ZUMBULISZ MARTINA (HOLLER U.N.F.C.) | ||
GÓLKIRÁLY | BOZSIK BRIGITTA 6 GÓL (BARCS SE) |
DUNAÚJVÁROSI LABDARÚGÓ SZÖVETSÉG
Petrás Gábor Főtitkár
+ 36 70 616 59 41
dmjv.dlsz@gmail.com
www.dlsz.hu