Elhunyt Tóth Margit

2016, december 18-án ötvenöt éves korában hosszú betegség után elhunyt Tóth Margit válogatott tornász, olimpikon, magyar bajnok. Az 1976-os montreáli olimpián versenyzett, és a válogatott csapat tagjaként a negyedik helyen végzett. Azóta is emlékezetes a dunaújvárosi trió: Óvári Éva, Tóth Margit és Lővei Mária teljesítménye. 1978-ban a világbajnokságon negyedik, 1981-ben a vébén nyolcadik helyen végzett.

A nemzetközi mezőnyben hosszú évekig csak ő mutatott be a gerendán nyújtott testű előre szaltót. Ő volt a negyedik dunaújvárosi versenyző, aki első osztályú felnőtt bajnokságot nyert. Első osztályú sportpályafutása után a Testnevelési Főiskola hallgatójaként a másodosztályban folytatta a versenyzést. Majd testnevelő tanárként, edzőként dolgozott. 1975-ben Fejér megyei „Év sportolója” kitüntetést kapta, 1976-ban pedig Dunaújváros Önkormányzata a Pro Urbe kitüntetésben részesítette. Temetése, 2017. január 5-én 11.30 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.

FORRÁS - http://duol.hu/sport/toth-margit-1809858

módosítva
2017. január. 05.

facebook megosztás