A minőség mindig támogatásra érdemes - Újévi Gála

A Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány immáron hetedik alkalommal rendezte meg újévi gáláját az önkormányzattal karöltve, hogy méltóképpen búcsúztassák az óévet és köszöntsék az új esztendőt. http://dunaujvaros.com/hirek/201701/a_minoseg_mindig_tamogatasra_erdeme…

Hagyományteremtő céllal, 2011-ben rendezte meg első alkalommal újévi gálakoncertjét az önkormányzattal közösen a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány. A Dunaújvárosi Egyetemen megrendezett első koncert után ma hatodszorra adott otthont a gálának a Bartók Kamaraszínház, mely a szokásoknak megfelelően megtelt zenét szerető nézőkkel.

Őket a rendezvény fővédnöke, városunk polgármestere, Cserna Gábor köszöntötte elsőként. Mint mondta, a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány több nívós kulturális rendezvényt tett hagyománnyá Dunaújvárosban, beleértve az Újévi Gálát is, a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola pedig a város komolyzenei kultúráját testesíti meg. Hangsúlyozta, Dunaújváros Önkormányzata támogatja az Újévi Gálakoncertet, mert a minőség mindig, minden időben elismerésre és támogatásra érdemes, ezért a jövőben is kiáll a rendezvény, illetve az alapítvány mellett.

A polgármestert követően Moravecz Attila, a zeneiskola egykori igazgatója, a Szonáta Zeneművészeti Alapítvány kuratóriumi elnöke üdvözölte a nézőket, majd megköszönte az önkormányzat és a különböző támogatók segítségét, akiknek lehetővé tették, hogy az Újévi Gála összeforrjon a város kulturális életével, hagyománnyá váljon és rangja legyen.

Az est további részében a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és növendékei váltották egymást a színpadon tudásukat csillogtatva, majd a szünet után következtek a sztárvendégek, a Princess Hegedűtrió tagjai.

Újévi Gála 2017 - fotó: Ónodi Zoltán
módosítva
2017. január. 09.

facebook megosztás