Április 20-án és 21-én lesznek az iskolai beiratkozások a székesfehérvári járás tanköteles gyermekei számára

A Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási Hivatala tájékoztatást adott ki az iskolai beiratkozásokkal kapcsolatban. Dancs Norbert hivatalvezető elmondta, hogy a székesfehérvári járás tanköteles gyermekei számára a 2017/2018. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban lesz: 2017. április 20-án (csütörtökön) 8 órától 19 óráig, 2017. április 21-én (pénteken) 8 órától 19 óráig.

A 2011. augusztus 31-ig született, tankötelessé váló gyermekét a szülő köteles beiratni a
lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes iskola vagy a választott iskola
első évfolyamára.

A felvételi kérelem elutasítása esetén a szülők felülbírálattal élhetnek. A kérelmet a felvételt elutasító intézmény igazgatójánál kell benyújtani:

az állami fenntartású iskola esetében: az illetékes Székesfehérvári Tankerületi
Központ igazgatójának címezve
a nem állami fenntartású intézmény esetében: az intézmény fenntartójának címezve, az értesítés kézhezvételét követő 15 napos határidőn belül.

A döntés jogerőre emelkedését követő öt napon belül a szülő köteles gyermekét a kötelező

felvételt biztosító iskola első évfolyamára beiratni.

Fejér Megyei Kormányhivatal

módosítva
2017. április. 13.

facebook megosztás