fő tartalom

Visszakapjuk az élményfürdőt?

Hírkép: Visszakapjuk az élményfürdőt?

Előkészítik az élményfürdő fejlesztési tervét, három elektromos töltőállomást építenek a városban, és Kiss Andrást bízták meg a helyi Tourinform iroda vezetésével. Többek között ezekről döntöttek a májusi közgyűlésen. https://dunaujvaros.com/hirek/201705/visszakapjuk_az_elmenyfurdot

Mintegy negyven napirendi pont megtárgyalása várt a képviselőkre a májusi rendes közgyűlésen. Az ülés elején ünnepélyes keretek között adták át a Dunaújvárosi Ifjúságáért díjakat, amelyet idén Kollár Edit óvodapedagógus és Murányiné Varga Beáta pedagógus vehetett át.

Az elismerések átadása után megkezdődött a döntéshozói munka.

A Modern Városok Program keretében megoldást keresnek az egykori élményfürdő kálváriájára. A felújítás támogatásáról kormányhatározat is született. Az erről szóló okirat még nem érkezett meg, de a projekt mielőbbi megvalósítása, lebonyolítása érdekében a Vasmű út 41. Irodaház Kft-vel elkészítik a részletes műszaki dokumentációt, összegzik az üzembe helyezéshez szükséges feladatokat.

A Modern Városok Program több eleme kapcsolódik a megújuló energiához, a környezetvédelmi fejlesztésekhez. Ilyen például az, hogy elektromos autóbuszokat állítanak majd forgalomba. Pályázatot nyújtottak be decemberben a Nemzetgazdasági Minisztérium Jedlik Ányos Tervének kiírására, amellyel három elektromos töltőállomást építenének a városban. A minisztérium áprilisban arról tájékoztatta az önkormányzatot, hogy megítélték a támogatást, és 30 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy a kivitelezést végző céggel megkössék a vállalkozói szerződést. A három töltőállomás kiépítésére és üzemeltetésére az önkormányzat már korábban kiírt egy pályázatot, a nyertes ajánlattevő az Emobility Solutions Kft. volt 6,9 millió forintos költségvetéssel. A mostani közgyűlésen a vállalkozási szerződéstervezetről döntöttek a képviselők.


 

Az előző közgyűlésen árajánlatot kértek szakértői cégektől az önkormányzat Fenntartható Energia- és Klímaakcióterv (SECAP) elkészítése érdekében. Az önkormányzat négy energetikai korszerűsítést szolgáló projektje is kedvező elbírálásban részesült, ezeknek feltétele volt egy ilyen akcióterv elkészíttetése. A közgyűlésen a legkedvezőbb ajánlatot tevő Lerinea Nkft-t bízták meg a feladattal 4,9 millió forintos költségvetéssel.

Közvilágítást fognak kiépíteni a Tavasz utca 13-15. számú lépcsőházak mögötti parkolóban, és a Papírgyári úti vásártérhez. Erre a feladatra 4,9 millió forintot biztosítanak a DVG Zrt-nek.

Sztankovics László, a 8-as számú választókörzet képviselője a Tavasz utcai játszótér bővítését kérvényezte. Egy kis tető nélküli csúszdát telepítenek a már meglévő elemekhez mintegy 365 ezer forintból, a munkával, az engedélyeztetéssel a DVG Zrt-t bízták meg.

Az április óvodai beiratkozás alapján 363 gyermek felvételét kérték a Dunaújvárosi Óvoda tizenhárom tagintézményébe, így összesen 945 óvodás kezdi meg a következő nevelési évet. Mivel ez a szám százhéttel kevesebb, mint az előző évben, és a területenkénti eloszlás sem egyenlő, ezért az óvoda vezetése kérte a csoportlétszámok átcsoportosítását, amelyet támogattak is a képviselők.

A képviselők előtt szerepelt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetőjének beszámolója a város tavalyi évre vonatkozó közbiztonsági helyzetéről, amelyet el is fogadtak.

Hosszú kihagyás után, a Közbiztonsági és Társadalmi Kapcsolatok Bizottsága elnökének összehívására ismét ülést tartott a Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. Újjá kívánják szervezni a fórumot a városban működő közbiztonsági, oktatási, ifjúságvédelmi, egyházi szervezetek képviselőivel, hogy a drogkereskedelemből és a droghasználatból adódó problémákat kezelhessék, és minél hatékonyabban fellépjenek a bűnmegelőzés érdekében. A közgyűlés támogatta a csoport célkitűzéseit, feladatait, amely immár Dunaújvárosi Bűnmegelőzési és Kábítószerügyi Egyeztető Fórum néven működik tovább.

Támogatások

A Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítvány kérelmet nyújtott be a Villejuif-i csereprogrammal kapcsolatban. Villejuif 1960 óta testvérváros. 2012-ben kezdődött egy közös táncos projekt a franciákkal, ekkor a dunaújvárosi táncosokat látták vendégül. A cserekapcsolat második állomása 2015 februárjában volt, amikor is Villejuif önkormányzati tánciskolája három kísérőtanárral és 15 táncossal érkezett városunkba, és léptek fel a Gárdonyi iskola kis gáláján. A vendégek fogadására már akkor is biztosított támogatást az önkormányzat. A tavalyi évben az iskola nem tudta elfogadni a franciák meghívását, az idén viszont örömmel mondtak igent a Villejuif városi napon való részvételre. A Gárdonyi iskola 12, a Széchenyi gimnáziumból, valamint a Bánki Donát szakiskolából 1-1 diák, összesen 14 diák és 4 felnőtt kísérő utazna május 30-án öt napra Villejuif-be. A költségek jelentős részét a szülők fedezik, és a Dunaújvárosi Gárdonyis Tanulókért Alapítvány is támogatja a csoport kiutazását. Viszont 170 ezer forintra még szükségük lenne, amelyet a képviselők meg is szavaztak nekik.


 

Az önkormányzat pályázatot írt ki a helyi szervezetek, alapítványok kulturális programjaik támogatására, amelyre 15 millió forint keretösszeget különítettek el. A mostani közgyűlésen az alapítványi kérvényekről kellett határozni a képviselőknek. A Dunaújvárosi Szonáta Zeneművészeti Alapítvány 400 ezer forintot kap adventi koncert szervezésére. 300 ezer forintból tehetségfejlesztő foglalkozásokat, kiállításokat szervezhetnek az Arany Galériában. 500 ezer forinttal támogatják a Muzsikáló Fiatalok Alapítványt a novemberi Karai József kórusfesztivál rendezésében. 450 ezer forintból szervezheti meg a Ragyogj kékben – autizmus világnapi programját a Jószolgálati Otthon Közalapítvány, valamint 250 ezer forintból egy mesekönyvet készíthet. A „Petőfis Tanítványainkért” Alapítvány 375 ezer forintot kap a Római városrészi családi napokra, a Dunaferr Art Dunaújváros Alapítvány 100 ezer forintból múzeumpedagógiai programot, 175 ezer forintból pedig egy művészettörténeti előadást valósíthat meg. 850 ezer forintot kap a Modern Művészetért Közalapítvány a 20 éves Kortárs Művészeti Intézet ünnepi rendezvénysorozatára. A Rudas Alapítvány 100 forintot kap városrészi programokra, Intercisa történetének feldolgozására, ismeretterjesztő előadások szervezésére.

Kinevezések

Lejárt a Dunaújvárosi Kistérségi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetőjének, Mórocz Erika megbízatása. Ezen a közgyűlésen a képviselők egy évre Kiss Andrást bízták meg a cég vezetésével június 1-től kezdődően. Az új ügyvezető közgazdászként végzett a Corvinus Egyetemen, és már két éve az Innopark Nkft-nél dolgozott. A Dunanett Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő Szolgáltató Nonprofit Kft. és a a Dunanett Vagyonkezelő Kft.  ügyvezetőjének újabb egy évre Ferencz Kornélt választották meg. Az Innopark Nkft. vezetését továbbra is Rauf Norbert látja el.  

  • Létrehozva: 2017. május 18.