fő tartalom

Rockzene és közösségépítés a szigeten

Hírkép: Rockzene és közösségépítés a szigeten

Harmadik alkalommal ad otthon városunk a Rockmaratonnak, a huszonhetedik rockzenei fesztivál július 10-16. között lesz a Szalki-szigeten. A részletekről sajtótájékoztatót tartott Cserna Gábor polgármester és Varga Zoltán, a Rockmaraton operatív szervezője. https://dunaujvaros.com/hirek/201707/rockzene_es_kozossegepites_a_szigeten

Mint azt Cserna Gábor elmondta, minden feltétel adott ahhoz, hogy ismét megrendezhessék ezt a rockzenei fesztivált, amelyre nemcsak a hazai rajongók érkeznek, hanem sok külföldi vendég is ellátogat. Az önkormányzat idén is a rendezvény mellé állt, és hétmillió forinttal járult hozzá a rendezvény megvalósításához. A szervező csapat csütörtökön már birtokba vette a szigetet, és mintegy kétszáz fős stábbal építik fel a 104 millió forintos költségvetésű fesztivált, hogy hétfőn a 10 órai kapunyitásra minden készen álljon. Varga Zoltán arról beszélt, hogy az elmúlt két év alatt belakták már a Szalki-szigetet, a dunaújvárosi helyszín teljesen ideális a fesztiválnak, és most már úgy tudják felépíteni a helyszínt, ahogy azt elképzelték, minden a helyére kerül.

Idén nagyobb hangsúlyt fektetnek az úgynevezett off-programokra, vagyis a közösségépítésre. Ennek részeként szervezettebben lesznek a dedikálások, a közönségtalálkozók, és a zenekarok tagjait is jobban bevonják a közösségi programokba. Ezúttal három színpadon lesznek a koncertek. Mivel nincsenek nagy vállalati szponzoraik, ezért a társadalmi felelősségvállalás jegyében felajánlják őket egy-egy szervezetnek. A nagyszínpadot a Hammerworld magazinnak, amely a magyar rockzenei közösség egyetlen színtere. A második színpadot a Tetovált Állatmentők Egyesületről, míg a harmadik színpadot egy underground dokumentumfilmről (amely az 1989 utáni hazai underground közeg, a magyar hardcore/punk társadalmi hatása mellett annak közösségépítő erejét is bemutatja) nevezik el.  Az eddig a volt Remix melletti színpad helyére kibővítik majd a sátrazók helyét.

Varga Zoltán arról is beszélt, sokáig kérdéses volt, hogy rendeznek-e még egyáltalán Rockmaratont a tavaly történetek miatt. Akkor rekordhosszúságú, tíznapos volt a fesztivál, ami megterhelő volt számukra is. Többször esett az eső a fesztivál idején, ráadásul az egyik legnagyobb fellépő, a Megadeth lefújta a koncertjét. Ezzel kapcsolatban elmondta, az együttes elismerte a hibáját, kaptak valamennyi kártérítést, amiből pedig ők is kárpótolták a fesztiválozókat, és az idei bulira mintegy nyolcszázan fognak ingyenesen jönni. A főszervező elmondta, az idei fesztivál (és az ezt követők is) ismét hatnaposak lesznek, és úgy építik fel hosszú távon az ország egyetlen rockzenei fesztiválját, hogy megfeleljenek a rockerek közösségének, azon rajongóknak, akit már évek óta látogatják a Rockmaratont.
Varga Zoltán kiemelte, számukra mozgatórugó az, hogy a város két év után is a rendezvény mellé áll, és Cserna Gábor polgármesterrel egyetértve, addig fogják itt megrendezni a Rockmaratont, amíg szívesen fogadják őket.

  • Létrehozva: 2017. július 6.