fő tartalom

Hárommillió forint az iskolakezdés támogatására

Hírkép: Hárommillió forint az iskolakezdés támogatására

Mintegy kétszáz gyermek részére biztosít ingyenes étkezést a nyáron az önkormányzat, és 15 ezer forint iskolakezdési támogatást is nyújtanak az első osztályos dunaújvárosi diákok szüleinek. Többek között ezen témakörökről tartott sajtótájékoztatót Cserna Gábor polgármester és dr. Sürü Renáta, városunk jegyzője. https://dunaujvaros.com/hirek/201707/harommillio_forint_az_iskolakezdes_...

Cserna Gábor elmondta, az önkormányzat idén is biztosít iskolakezdési támogatást az általános és a középiskola első osztályát először megkezdő gyermekek szüleinek. A jogszabály méltányos feltételt rögzít arra vonatkozóan, hogy kik kaphatják meg ezt az egyszeri, 15 ezer forintos támogatást. A rendelet értelmében az a család jogosult erre, ahol az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg a 85.500 forintot, a gyermekét egyedül nevelő szülő-gondviselő esetében pedig a 99.750 forintot. Mint azt a polgármester elmondta, már július 1-től lehet benyújtani a kérvényeket, és egészen október 2-án 16-ig óráig fogadják be azokat. Idén eddig már 24 kérelem elbírálásáról döntöttek.  Tavaly százharminc gyermek esetében nyújtott támogatást a város kétmillió forint értékben, de idén ezt a keretösszeget három millió forintra emelik. Dr. Sürü Renáta felvázolta, a kérelemhez van egy formanyomtatvány, amelyet a hivatal szociális osztályán, illetve az önkormányzat honlapján lehet beszerezni, és a szükséges igazolásokkal együtt személyesen vagy postai úton lehet benyújtani.

Cserna Gábor arról is beszélt, hogy az önkormányzat a normatív támogatáson túl szélesebb körben és hosszabb ideig biztosít étkezést a rászoruló gyermekeknek a nyári szünetben. Nemcsak a hátrányos helyzetű, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, hanem a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülők is igénybe vehették ezt a lehetőséget, ráadásul a normatív 43 nap helyett 54 napig biztosítják az étkezést. Ehhez az állami támogatás mellett 5,5 millió forint saját forrást is hozzátett a város. Idén 219 gyermek (178 iskolás és 41 óvodás) részére kérték az étkeztetést.

A polgármester kezdeményezésére ebben az évben vezette be az önkormányzat a születési és gondozási támogatást, amelyet a gyermeket vállaló dunaújvárosi családok igényelhetnek. Ezzel kapcsolatban Cserna Gábor elmondta, sokan érdeklődnek a lehetőség iránt, és havonta átlagosan 25 család nyújtja be ezt a kérelmet.

A sajtótájékoztató végén dr. Sürü Renáta újságírói kérdésre elmondta, a Bocskai utcai villámcsapás, és a Római körút kilencedik emeleti lakástűz károsultjainak már a közgyűlési döntés másnapján átutalták az önkormányzat gyorssegélyét. A villámcsapás károsultjainak felajánlottak egy szociális bérlakást, de ezt ők visszautasították, végül egy felújított szolgálati lakásban tudtak megállapodni, amelyet addig biztosítanak számukra, amíg az önkormányzat a DVG Zrt-vel felújíttatja a Bocskai utcai otthonukat. A Római körúti lakástűz károsultjai elfogadták az első szociális bérlakást, ők is beköltöztek már, a felújításban nem igényelték a segítséget.

  • Létrehozva: 2017. augusztus 23.