Vizet osztanak a város több pontján is
Péntek éjfélig az egész országra hőségriadót rendelt el Szentes Tamás országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár. A hőségre való tekintettel Dunaújváros Önkormányzata is megtette a szükséges intézkedéseket. Vízosztással, párkapuval, locsolóautó bevetésével segítik elviselni a városlakóknak a rekkenő hőséget. Forrás
A harmadfokú hőségriasztásra tekintettel Dunaújváros önkormányzata megtette a szükséges intézkedéseket. Hétköznapokon a Polgármesteri Hivatal valamennyi mosdóját az ügyfelek rendelkezésére bocsájtotta, ahol műanyag poharakat helyeztek, hogy a folyadék utánpótlás lehetősége is megoldott legyen A hőségriadó ideje alatt Dunaújváros több forgalmas pontján így például a Városháza téren, a Dózsa mozi előtti téren, a régi Kék Duna Áruház előtt valamint a Római városrészi postánál vizet osztanak a Roma Nemzetiségi Önkormányzat által alapított DHHF Nonprofit Kft. városőreinek részvételével, a Tourinform iroda koordinálásában. Ma délelőtt a Városháza téren Cserna Gábor polgármester osztotta a vízzel teli palackokat az arra járó városlakóknak.
A Polgármesteri Hivatal „A” épületének földszintjén lévő díszteremben folyamatosan működtetik a légkondicionálót, ezért ezt a hűvös tárgyalót valamennyi látogató - akár azok, akik az ügyintézés miatt érkeznek a hivatalba, akár a közelben sétálók – rövid felfrissülés céljából igénybe veheti.
A hőségriadó ideje alatt 10 órától 16 óráig locsoló autó hűsíti a város útjait és tereit. Az önkormányzat megbízásából párakaput helyeztek el a Városháza téren, mely már üzemel és nagy népszerűségnek örvend a járókelők körében.