Strandfoci a sportcsarnokban

A kedvezőtlen időjárás a nagy népszerűségnek örvendő Szent István Kupa lebonyolítását veszélyeztette augusztus 20-án. A strandfocira készülő csapatokat ugyan remekül előkészített pálya fogadta, azonban az eső és az élénk szél lehetetlenné tette a torna megrendezését a szabad-strandon.  A szervezők természetesen mindent elkövettek, hogy megoldást találjanak a helyzetre, hiszen több vidéki csapat is érkezett a rendezvényre, de a helyi gárdák is évek óta komoly erőket mozgósítanak azért, hogy megmérettessék magukat a strand homokján. Senkinek sem lett volna jó, ha elmarad a rendezvény, amit aztán meg is tartottak – ugyan nem szabadtéren, hanem az egyetem impozáns sportcsarnokában. A sikeres átszervezésben komoly szerepet vállalt Zemankó Zoltán, a Dunaferr DUE Renalpin Futsal Club operatív vezetője – így neki ezúton is köszönjük az együttműködést.

Elindultak tehát a mérkőzések és az rögtön látszott, hogy a csapatokat a burkolat nem zavarja – homokra készültek, ugyan de a nagyszerű játékosok hamar alkalmazkodtak a megváltozott körülményekhez. Ennek megfelelően potyogtak is a gólok már a csoportmérkőzések során is, és az erőviszonyok kezdtek kirajzolódni a kora délutáni órákra. A „B” csoport favoritja a címvédő fővárosi „Chicago” együttese mindhárom találkozóját megnyerve (csak egy gólt kapva) lépett tovább a csoportból, míg a másik ágon a Füredi Panzió termelte a gólokat (mindösszesen 14-et). A kiírásnak megfelelően a csoportmeccsek után a helyosztók és az elődöntők következtek. Az elődöntőben aztán az addig hibátlanul menetelő favoritok is megizzadtak, hiszen a Füredi Panzió egy nagyon izgalmas mérkőzésen csak egy góllal tudott nyerni a Kemi-Ker Kft csapata ellen, míg a „Chicago” büntetőkkel gyűrte le a Dunaújváros Futsal UP együttesét. A bronzmérkőzés a Kemi-Ker Kft sikerét hozta (4:2), míg a döntőben a „Chicago” egy végletekig kiélezett küzdelemben múlta felül a Füredi Panziót (2:1)

Nagyszerű nap volt remek találkozókkal. A kiválóan védő Ősi Gábor (Chicago) vehette át a legjobb kapusnak járó elismerést, a gólkirály Kővári László (Kemi-Ker Kft.) lett, míg a technikás megoldásokat bemutató Nagy Dánielt (Chicago) választották a torna legjobb játékosának.  

A labdarúgó szövetség vezetői (és a sportnap szervezői) a DLSZ PLUSZ különdíjat is kiosztották ezúttal, amit Zemankó Zoltánnak ítéltek, aki gyors és hatékony intézkedéseivel megmentette a rendezvényt.

Remek hangulatban, közös fotók készítésével zárták a résztvevők a tornát. Késő délutánra a nap is kisütött, de strandfoci legközelebb már csak jövő nyáron lesz. Gratulálunk a résztvevőknek, találkozzunk egy év múlva!

 

Kalácska András elnök (DLSZ):

Nagyszerűen sikerült a „Strandfoci kupa” az egyetem csarnokában. Persze fura ez a kijelentés, de ki kell emelni azt a nagyon komoly segítséget, amit Zemankó Zoltán nyújtott nekünk és a résztvevő csapatoknak azzal, hogy rendelkezésünkre bocsájtotta termet, hiszen az ő intézkedése tette lehetővé, hogy a rossz idő miatt majdnem elmaradó labdarúgó torna megrendezésre kerülhetett. A csapatokat is dicséret illeti, hiszen rugalmasan kezelték a helyzetet és remek mérkőzéseket játszottak. Minden gárdának gratulálok, az egyéni díjat kapott játékosoknak külön is. Köszönjük a támogatást a Dunaújváros önkormányzatának és a Tourinform irodának! Találkozzunk jövőre!

Petrás Gábor, a DLSZ főtitkára: Vasárnap reggel fél hat körül láttuk, hogy a rossz idő miatt sajnos nem tudjuk a szigeten megrendezni a sportprogramokat, rögtönöznünk kellett, így a labdarúgókat be tudtuk vinni az egyetemi sportcsarnokba. Ebben Zemankó Zoltán segített nekünk, s reggel hét órakor már tudtuk, hogy legalább a focitornát meg tudjuk majd rendezni, s ezért nagy köszönet jár Dunaferr DUE Renalpin FC operatív vezetőjének. A strandkézilabda és a strandröplabda küzdelmeit igyekszünk a jövőben bepótolni, s erről mindenkit időben értesíteni is fogunk. Ami pedig a mai tornát illeti, minden csapat nagyon örült, hogy így tudtunk reagálni a helyzetre, s a betervezett sportolási lehetőségeik nem maradtak el. Tetszett nekik az egyetemi sportcsarnok is, jó mérkőzéseket láttunk, baráti hangulatban, így végül mindenki elégedett lehetett a nap végén. Érdekesség volt, hogy a mai viadalon vezettük be először az úgynevezett DLSZ + díjat, amit annak ítélünk oda, aki egy általunk szervezett rendezvényen emlékezetes dolgot tesz, s most ezt Zemankó Zoltánnak ítéltük oda, hiszen hatalmas része volt abban, hogy meg tudjuk tartani a mai focitornát.

 
 

Ősi Gábor (Chicago) a torna legjobb kapusa:

 

Szinte minden évben ott vagyok augusztus 20-án, a strandfoci tornán, igaz az utóbbi években már csak szurkolóként. Így nem is volt kérdés mikor a Chicago csapata ismételten megkeresett, hogy lenne-e kedvem náluk játszani mi legyen a válaszom. Természetesen igent mondtam, bár az időjárás közbeszólt, és terembe kényszerültünk (nagy segítség volt, hogy megkaptuk az egyetemi csarnokot, mert egyébként talán el is maradt volna a torna). Örültem, hogy a sok ismerős arc mellett, egyre több a fiatal tehetség is. Nagyon jó 8 csapat jött össze erre a napra és már ezért is bravúr, hogy sikerült a tornát megnyernünk. Az meg külön meglepetés volt, hogy a legjobb kapus címet megkaphattam, hiszen a szervezők és a szakmai team engem választott, és ez nekem nagy elismerés. Köszönetet kell mondanom csapatvezetőnknek, Kovács „Koko” Istvánnak”, valamint a szervezőknek, akik mindent elkövettek, hogy sikeres lehessen ez a nap. Gratulálok a többi csapatnak, jó meccseket játszottunk.

 

  

 

Szili Zoltán (Füredi Panzió):

 

Nagyon örülünk, hogy részt vehettünk ezen a kupán. Köszönet a DLSZ-nek, hogy minden erejükkel azon voltak, hogy (a rossz időjárás ellenére) megszervezzek a tornát. Gratulálok csapatomnak az ezüstéremhez – szerintem remekül játszottunk! És természetesen köszönet jár Füredi Jánosnak, aki évek óta támogat minket ezeken a tornákon! A győztes csapatnak szintén jár a gratuláció – reméljük, hogy a jövőben is lesznek hasonló színvonalú tornák, mert mi szívesen jövünk!

 

Kővári László (Kemi-Ker Kft) a torna gólkirálya:

 

Elsősorban gratulálok minden induló csapatnak. Köszönjük a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetségnek a szervezést, illetve Zemankó Zoltánnak a közreműködést. Jó hangulatú tornán vagyunk túl, ami szerintem elérte a célját minden tekintetben. Külön öröm számomra hogy a véghajrában sikerült elhódítanom a gólkirályi címet és az ezzel járó kupát és ajándékokat, ez köszönhető a nagyszerű csapattársaimnak is.

 

 

 

Könczey Balázs csapatvezető (Kelen SC):

 

Először is szeretnénk köszönetet mondani a szervezőknek, amiért ilyen rugalmasan kezelték az időjárás miatt kialakult helyzetet, pedig nem volt könnyű dolguk. Szívesen kipróbáltuk volna magunkat a strandfoci kupán is, de futsal csapat lévén jól jött a teremfoci is, hiszen a felkészülés második hetében járunk, így kiválóan beleillett a programunkba. Örülünk, hogy jó hangulatban, jó játékvezetés mellett, kulturált körülmények között sportolhattunk. Jól éreztük magunkat, még ha a mostani szereplés picit csalódás is számunkra. Reméljük, a jövőben tudunk még jönni Dunaújvárosba - akár terembe, akár a homokra!
 
I. SZENT ISTVÁN KUPA DUNAÚJVÁROS 2017
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  CHICAGO
2. HELY  FÜREDI PANZIÓ
3. HELY  KEMI KER KFT.
4. HELY  DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS  NAGY DÁNILE (CHICAGO)
KAPUS  ŐSI GÁBOR (CHICAGO)
GÓLKIRÁLY  KŐVÁRI LÁSZLÓ (KEMI KER KFT.)
DLSZ+  ZEMANKÓ ZOLTÁN (DUNAFERR FUTSAL CLUB)
 
 
     
I. SZENT ISTVÁN KUPA X. STRANDFOCI KUPA
A CSOPORT B CSOPORT
1.  FÜREDI PANZIÓ 1.  KEMI KER KFT.
2.  KELEN SC 2.  MAPET POWER
3.  DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP 3.  RUFORM
4.  SIKER ABLAK GSV 4.  CHICAGO
A - B CSOPORT CSOPORTMÉRKŐZÉSEI
09.00 FÜREDI PANZIÓ  4 - 0  KELEN SC
09.25 DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP  5 - 3  SIKER ABLAK GSV
09.50 KEMI KER KFT.  6 - 2  MAPET POWER
10.15 RUFORM  1 - 3  CHICAGO
10.40 FÜREDI PANZIÓ  4 - 1  DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP
11.05 KELEN SC  8 - 2  SIKER ABLAK GSV
11.30 KEMI KER KFT.  4 - 2  RUFORM 
11.55 MAPET POWER  0 - 4  CHICAGO
12.20 FÜREDI PANZIÓ  6 - 3  SIKER ABLAK GSV
12.45 KELEN SC  0 - 3  DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP
13.10 KEMI KER KFT.  0 - 1  CHICAGO
13.35 MAPET POWER  2 - 4  RUFORM 
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  FÜREDI PANZIÓ 3        -   
2.  DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP 3        -   
3.  KELEN SC 3        -   
4.  SIKER ABLAK GSV 3        -   
B CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
HELY  CSAPAT M GY D V RG-KG P
1.  CHICAGO 3        -   
2.  KEMI KER KFT. 3        -   
3.  RUFORM 3        -   
4.  MAPET POWER 3        -   
I. SZENT ISTVÁN KUPA DUNAÚJVÁROS 2017
7. HELYÉRT
14.00  SIKER ABLAK GSV  0 - 1  MAPET POWER
DÖNTŐBE JUTÁSÉRT
14.25 FÜREDI PANZIÓ  2 - 1  KEMI KER KFT.
14.50 CHICAGO   2(5)-(4)2   DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP
5. HELYÉRT
15.15 RUFORM  6 - 4  KELEN SC
BRONZ MÉRKŐZÉS
15.40 DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP  2 - 4  KEMI KER KFT.
ARANY MÉRKŐZÉS
16.05 CHICAGO  2 - 1  FÜREDI PANZIÓ
16.35 EREDMÉNYHIRDETÉS
I. SZENT ISTVÁN KUPA DUNAÚJVÁROS 2017
VÉGEREDMÉNY
1. HELY  CHICAGO
2. HELY  FÜREDI PANZIÓ
3. HELY  KEMI KER KFT.
4. HELY  DUNAÚJVÁROS FUTSAL UP
STRANDFOCI  KUPA KÜLÖNDÍJASOK
JÁTÉKOS  NAGY DÁNILE (CHICAGO)
KAPUS  ŐSI GÁBOR (CHICAGO)
GÓLKIRÁLY  KŐVÁRI LÁSZLÓ (KEMI KER KFT.)
DLSZ+  ZEMANKÓ ZOLTÁN (DUNAFERR FUTSAL CLUB)
 
módosítva
2017. augusztus. 21.

facebook megosztás