Fehérvár Hangja

Hírkép: Fehérvár Hangja

Ismét útjára indul a Fehérvár Hangja verseny, amelynek keretében a legtehetségesebb Fejér megyében élő, vagy itt tanuló énekest keresik. A verseny helyszíne Székesfehérvár. A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából kísérőjével egy hétre Párizsba utazhat.

A verseny zsűrije idén is neves ítészekből áll: a zsűri elnöke Pásztor Anna, az Anna and the Barbies zenekar vezetője, a versenyzőknek rajta kívül Magán Olivért, a Peet Project billentyűsét, Fehér Adrienn énekesnőt, színésznőt és Vörös Tamás jazz-zenészt kell meggyőzniük tehetségükről.

A megmérettetés ezúttal is három fordulóból — válogató, elődöntő és döntő – áll majd. Októberben a Petőfi Kultúrtanszéken (Székesfehérvár, Arany János utca 22.) még zenei kíséret nélkül kell bizonyítaniuk a fiatal énekeseknek, pop, rock, jazz vagy musical stílusban.

A novemberi második fordulóba már csak 24 versenyző mehet tovább, hogy az Alba Plaza színpadán, élő közönség előtt mutassa meg tehetségét.

A Fehérvár Hangja döntőjét – a 12 legjobb énekes részvételével – december 9-én rendezik meg szintén Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban, látványos show keretében.

A jelentkezési határidő:

2017. október 8.

Bővebb információt az alábbi weboldalon találhat: www.fehervarhangja.hu

A jelentkezés menete:

A versenyre jelentkezést a fehervarhangja.hu honlapon található online jelentkezési lap beküldésével kell kezdeni. A beküldött adatlapot a Jelentkezőnek ki is kell nyomtatnia, két tanú előtt alá kell írnia és az előválogató napján a szervezőnek át kell adnia, ugyanezen az adatlapon a jelentkező aláírása alatt a dokumentumot két tanúnak is el kell látnia az ott szereplő adatokkal, és aláírásával jóvá kell hagynia. A 18 évesnél fiatalabb jelentkezőknek szülői beleegyező nyilatkozatot is csatolniuk kell a kinyomtatott jelentkezési lap mellé, amelyet a fehervarhangja.hu weboldalról lehet letölteni. Mindezek hiányában a jelentkezés érvénytelen.

Az online jelentkezési adatlap és további információ a jelentkezésről és a versenyről a fehervarhangja.hu weboldalon található.

A Fehérvári Programszervező Kft. e-mailben értesíti a jelentkezőket a jelentkezés elfogadásáról (vagy érvénytelenségéről). A szakmai zsűri az előválogató, az elődöntő és a döntő alkalmával választja ki a verseny nyertesét és a díjazottjait. Az előválogató időpontja: 2017. október 14., helyszíne: Petőfi Kultúrtanszék (cím: 8000 Székesfehérvár, Arany János u. 22.). Az elődöntő 2017. november 11. napján lesz az Alba Plaza bevásárlóközpontban (cím: 8000 Székesfehérvár, Palotai út 1.). A döntőt 2017. december 9-én a Vörösmarty Színházban rendezik meg (cím: 8000 Székesfehérvár, Fő u. 8). Az előválogató zártkörű, az elődöntő és a döntő nyilvános rendezvények.

  • Frissítve: 2017. szeptember 26.