fő tartalom

Tiszta utcák, tiszta terek” várostakarítási akció

Hírkép: Tiszta utcák, tiszta terek” várostakarítási akció

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megkeresésére, Dunaújváros 2017. évben részt vesz az Európai Mobilitási Hét megrendezésében. A rendezvény keretén belül a Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal, Főépítészi, Építésügyi és Környezetvédelmi Osztály környezetvédelmi szakcsoportja a korábbi hagyományokhoz híven ebben az évben is megrendezi Tiszta utcák, tiszta terek” várostakarítási akcióját A szervezők nevében tisztelettel felkérjük a mozgalomban részt venni szándékozó civil szervezeteket, iskolákat és más intézményeket, valamint lakókat, lakóközösségeket, hogy lehetőségeikhez mérten szíveskedjenek az intézményi és lakókörnyezetüket rendbe tenni, a városunk közterületein eldobott hulladékokat összegyűjteni, mintegy tiltakozásként a szemetelés ellen.

Jelentkezésüket várja

Környezetvédelmi szakcsoport

Dunaújváros MJV Polgármesteri Hivatal

Dunaújváros, Városháza tér 1. 910.-912. iroda

Telefon/fax: 544-187; 544-146, 544-139, 544-301

e-mail: kornyved@pmh.dunanet.hu

Amennyiben azt igénylik, korlátozott számban védőkesztyűket és szemeteszsákokat biztosítunk, melyek átvehetők Irodánkban 2017. szeptember 12-én és 14-én 800 órától 1600 óráig.

Az akcióban részt nem vevő lakóktól pedig kérjük, hogy fokozottabban ügyeljenek Dunaújváros tisztaságára, hiszen Dunaújváros a miénk, a lakóké.

Az akció ideje: 2017. szeptember 16-22.

Kérjük, aki teheti, tartson velünk!

A szervezők nevében tisztelettel:

Petrovickijné Dr. Angerer Ildikó, Környezetvédelmi vezető-főtanácsos

  • Létrehozva: 2017. szeptember 20.