fő tartalom

„Látni és látszani 2017 – egymásért”

Hírkép:  „Látni és látszani 2017 – egymásért”

Az ORFK-Országos Balesetmegelőzési Bizottság 2017. október 18-án, sajtótájékoztató keretein belül nyitotta meg az X-MEDITOR Kft-vel közösen indított közlekedésbiztonsági kampányát, amely már 2012 óta hívja fel a figyelmet egy társadalmilag fontos témára és az egyén szerepére a baleset-megelőzésben. Idén megújult formában, a társadalmi felelősségvállalás szerepét központba helyezve hirdették meg a 2017. október 16-a és december 8-a  között tartó országos akciót. A megújított akció kampányarca is megváltozott: mostantól egy bagoly hirdeti, hogy a kampányban való részvétel bölcs döntés.

Az Európai Unió tagállamainak közös célja, hogy töredékére csökkentsék a közlekedési balesetekben elhunytak számát. A szervezők és az akcióban résztvevők a társadalmi felelősségvállalás szem előtt tartásával, a szakmai és a társadalmi összefogás erejében bízva hirdették meg idén is a Látni és látszani országos baleset-megelőző kampányt. A közel két hónap alatt az akcióhoz csatlakozott szervizekben a személy- és haszongépjárművek, a motorkerékpárok vezetői ellenőriztethetik járművük láthatóságért felelős alkatrészeit és a szélvédőt, a regisztrált optikai szaküzletek pedig díjmentes látásellenőrzéssel és hasznos tanácsokkal várják a járművezetőket.

A felhívás idén fokozottan épít a társadalmi felelősségvállalásra, a közlekedésbiztonság ugyanis közös ügyünk. Csak akkor lehet eredményes, ha fontosságát, kockázati tényezőit a közlekedés minden résztvevője felismeri és tesz is érte.

  • Létrehozva: 2017. október 19.