Tájékoztatás - Felújítás
Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzatának tulajdonában és kezelésében lévő Vasmű út, Dózsa György út és Kossuth Lajos közötti szakaszának felújítása rövid időn belül elkezdődik. A kivitelezést a DVG Zrt. végzi, melynek összköltsége br. 79.205.206,-Ft. A munkaterület átadás-átvételi eljárást 2018. február 5-én végzik, az ezt követő 3 munkanapon belül pedig elkezdik az ideiglenes forgalomtechnika kiépítését, valamint a kivitelezést is, mely (az időjárás függvényében) 2018. március 31-ig tart. Felhívjuk a figyelmet, hogy ebben az időszakban forgalomkorlátozásra kell számítani! A felújítási szakasz a Dózsa György út útburkolat szélének vonalában kezdődik és 146 m hosszan tart. A felújítás során a meglévő aszfalt burkolat felújítását és az azt határoló szegélyek cseréjét is elvégzik.
A felújítás 3 üteme:
I. ütem: Ebben az ütemben a kivitelező cég a kiemelt szegélyek cseréjét végzi az út jobb és bal oldalán. Ekkor irányonként a külső forgalmi sávokat sávos terelőtáblákkal lezárják. A járművek számára min. 3 m széles forgalmi sávot biztosítanak. A csomóponti területen a bal oldali pályán a gépjármű forgalom részére két forgalmi sávot hagynak szabadon, így a jelzőlámpás forgalomirányítás zavartalanul működhet, mivel az irányokat külön engedi. A Vasmű útról a körforgalom felől behajtókat egy sávra terelik, így a csomópont átmenő forgalma zavartalanul tud áthaladni a csomóponton a szabadon hagyott egy forgalmi sávban. A felújítási szakasz jobb oldalán lévő parkolót és taxi drosztot ideiglenesen megszüntetik, ahol megállási tilalmat vezetnek be. A felújítási szakasz bal oldalán lévő taxi drosztot ideiglenesen szintén megszüntetik, illetve az itt lévő helyi-, helyközi- és távolsági buszmegállók áthelyezésre kerülnek a KNYKK Zrt.-vel egyeztetett helyre.
II. ütem: A második ütemben az első ütem forgalmi rendje változatlanul megmarad. A szegélyépítések a középsziget körül folytatódnak, melynek során a sávos terelőtáblákat áthelyezik.
III. ütem: Ebben az ütemben a marási és aszfaltozási munkákat, valamint az azt követő burkolati jelek festését végzi a kivitelező cég. Ebben az ütemben a jelzőlámpás forgalomirányítás sárga villogóra állítása szükséges. A felújítással érintett csomóponti ágon (Vasmű út 41.) található gyalogátkelőhelyet a burkolati jelek felmarása után le kell zárni, így ezen időszak alatt gyalogos átkelés itt majd nem lehetséges. A gyalogátkelőhely csak a burkolati jelek felfestése után adható vissza a gyalogosok részére.