FELHÍVÁS

Hírkép: FELHÍVÁS

F E L H Í V Á S

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlésének a 43/2018. (I. 25.) határozata alapján felhívást teszek közzé a dunaújvárosi egyesületek, alapítványok, illetve egyházi szervezetek részére

„ételláda

elhelyezésére és a Fejér Megyei Kormányhivatal Dunaújvárosi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztálya által előírt közegészségügyi és higiénés feltételeknek megfelelő karitatív működtetése céljából.

A felhívásra 2018. március 14-ig lehet jelentkezni írásban. A jelentkezésben szükséges az ételláda elhelyezésére helyszínt is biztosítania a szervezetnek.

Az elhelyezést és működtetést vállaló szervezetnek a Népegészségügyi Osztály által előírt alább felsorolt közegészségügyi és higiénés feltételeket kell betartani különösen az ételláda működtetése során:

  • a gyűjtőláda elhelyezése szennyező környezeti hatásoktól védetten történjék,
  • zárható kialakítással, rendelkezzen mosható-, fertőtleníthető felülettel,
  • az elvárt megfelelő higiénés állapot fenntartása érdekében folyamatos felügyeletét, takarítását, fertőtlenítését biztosítani szükséges,
  • takarításához ivóvíz minőségű vízvételi lehetőség biztosítása szükséges,
  • környezetében a rovarok- és rágcsálók elszaporodásának megakadályozása érdekében irtásuk biztosítása szükséges,
  • fogyasztásra nem alkalmas ételek elszállíttatásáról gondoskodni szükséges,
  • a gyűjtőláda felügyeletét ellátó részéről járványügyi szempontból fokozott figyelmet igényel az élelmiszerek származási helyének nyilvántartása, a romlandó, rövid fogyaszthatósági-, minőség-megőrzési idejű élelmiszerek átválogatása, illetve nyári időszakban, a hűtést igénylő élelmiszerek tárolási feltételeinek biztosítása.”

Az írásos jelentkezést Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Szolgáltatási Osztályán (2400 Dunaújváros, Városháza tér 1. “A” épület IV. emelet 402. sz. helyiség) lehet leadni ügyfélfogadási időben (hétfő, szerda: 8-12, 13-16 óráig, péntek: 8-12 óráig), vagy postai úton Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humán Szolgáltatási Osztály, 2400 Dunaújváros Városháza tér 1. címre lehet eljuttatni.

A jelentkezéseket Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlése Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bizottsága véleményezi, és Dunaújváros Megyei Jogú Város Polgármestere választja ki azt a szervezetet, amelyet az ételláda elkészítéséhez való hozzájárulás címén támogat Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata. A támogatás: az ételláda bekerülési költségeihez való hozzájárulás címén bruttó 300.000.- Ft.

Cserna Gábor
polgármester
  • Frissítve: 2018. február 8.