fő tartalom

Elhunyt Nagy Mihály atya

Hírkép: Elhunyt Nagy Mihály atya

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata sajnálattal értesült arról, hogy Nagy Mihály atya, Dunaújváros korábbi plébánosa 2018. május 13-án elhunyt.

Nagy Mihály plébános 1934-ben született Sárszentágotán. 1959-ben Székesfehérváron szentelték fel. Első szolgálati helye Ercsi volt, majd következett Polgárdi, Pusztaszabolcs és Mór. Szabadegyházán adminisztrátor volt, majd ugyanitt plébánosként tevékenykedett.

Érdemei elismeréseként 1984-ben Püspöki Tanácsosnak nevezték ki, 1997-ben Tiszteletbeli Főesperes, 1998 és 2000 között Megbízott Esperes, majd 2000-től 2004-ig Esperes. 2000-től Címzetes Prépost.

Nagy Mihály atya 1991-ben került Dunaújvárosba, és mintegy 24 éven át a város plébánosa volt, egészen 2015-ös nyugállományba helyezéséig.

Nagy Mihály atyát 1991-es Dunaújvárosba történő kinevezésekor szép, de erőt próbáló feladattal bízta meg az akkori megyés püspök: a dunaújvárosi római katolikus hívők kérésének eleget téve a Pentelei (Óvárosi) Katolikus Templom fenntartásán túlmenően új templomot kellett építeni az „Új város” területén. A templom felépülését sokan önzetlenül, adományaikkal segítették. A magánszemélyek mellett a támogatók között találjuk DMJV Önkormányzatát is. A Nagytemplom építése során – hitet téve a dunaújvárosi ipar mellett – nagy részben helyben gyártott építőanyagokat használtak fel. Nagy Mihály atya neve összeforrott a templomépítéssel. A Krisztus király Főtemplom megáldására 2000-ben, felszentelésére pedig 2008-ban került sor.

Felbecsülni is nehéz lenne Nagy Mihály 24 éves dunaújvárosi szolgálata alatt szentségben részesítettek hívők számát: keresztelés, oltáriszentség és elsőáldozás, bérmálás, gyónás és bűnbocsánat, házasságkötés, betegek kenete.

Érdemei elismeréseként a Székesfehérvári Egyházmegyében 1984-ben Püspöki tanácsosnak nevezték ki, 1997-ben Tiszteletbeli főesperesnek, 1998 és 2000 között Megbízott esperesnek, majd 2000-től 2004-ig Esperesnek. 2000-től Címzetes Prépost volt. Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése 2007-ben Dunaújváros Díszpolgára címmel tüntette ki. Áldásos, fáradságot nem kímélő munkáját nem csak hívei, de az egész város és környéke is megbecsülte.

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata osztozik családja és hozzátartozói fájdalmában.

  • Létrehozva: 2018. május 23.