Defibrillátor karbantartás helyett vadonatúj készülékek Dunaújvárosnak!

A Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség és a Carissa Sportegyesület néhány évvel ezelőtti vállalásának megfelelően, a XIII. Carissa Kupához kapcsolt jótékony akció keretében összegyűjtött pénzből vásárolt Lifepak 1000 életmentő (defibrillátor - 2 darab) készülékek aktuális szervizelését kívánta elvégeztetni néhány nappal ezelőtt. Kiderült azonban, hogy a nagyszerű berendezéseket ki kell cserélni telep csatlakozó probléma miatt. Petrás Gábor és Tóth Imre a két szervezet vezetői azonnal felvette a kapcsolatot a gyártó Physio Control céggel. Néhány tárgyalást követően meg is állapodtak Mohácsi Endre szervizvezető mérnökkel, hogy a Dunaújváros Sportcsarnokban és a Dunaújvárosi Egyetemen kihelyezett berendezéseket kicserélik (nem javítják) egy-egy teljesen új készülékre. Természetesen a megállapodás része volt az is, hogy a csere a helyszínen történjen, így egyik intézmény sem maradt életmentő készülék nélkül egyetlen percre sem. A csere 2018.07.16-án meg is történt. Az elektródákat külön kellett cserélni (ennek költségeit a DLSZ és a Carissa SE vállalta) melyeknek a szavatosságuk két év lett. Az akkumulátoroknak öt év és megállapodtak a Medifair Kft-vel az egy év múlva esedékes felülvizsgálatról is. Természetesen a DLSZ és a Carissa SE célja továbbra is a város lakosságának, és a sportolóknak a biztonsága. Ennek jegyében a jövőben is oda kívánnak figyelni az ehhez hasonló esetek lebonyolítására.

módosítva
2018. július. 19.

facebook megosztás