fő tartalom

Közel hárommilliárdból újul meg a városi uszoda

Hírkép: Közel hárommilliárdból újul meg a városi uszoda

Mintegy hárommilliárd forintot biztosít a kormány a Fabó Éva Sportuszoda felújítására. A kormányzati határozat már megjelent a Magyar Közlönyben is. A részletekről sajtótájékoztató keretében számolt be Cserna Gábor polgármester és dr. Galambos Dénes, Dunaújváros és térségének ipar- és területfejlesztésért felelős miniszterelnöki biztosa. Forrás

Dr. Galambos Dénes felidézte, a Modern Városok Program dunaújvárosi fejlesztéseiről szóló megállapodást 2016 májusában írták alá, majd 2018. február 22-én, amikor városunkban járt Orbán Viktor miniszterelnök, akkor a polgármesterrel és dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárával arról egyeztettek, hogy állnak a beruházások. A program egyik legfontosabb, leglátványosabb eleme egy komplex fürdő- és vízisportcentrum kialakítása, amely magába foglalja egyrészt az élményfürdő megvásárlását és felújítását, a Fabó Éva Sportuszoda teljes felújítását, valamint a külső medencetér kialakítását. Ebből az első rész már megvalósulhatott, hiszen tavaly a kormány mintegy egymilliárd forintért megvásárolta az élményfürdőt, az önkormányzat pedig felújíttatta, és június 1-jén ismét birtokba vehették a városlakók.

Dr. Galambos Dénes elmondta, most következhet a Fabó Éva Sportuszoda felújítása, amelynek munkálataira 2,9 milliárd forintot biztosítanak. A cél, hogy olyan uszodánk legyen, amely mind a sportolók, mind a fürdőző vendégek igényeit szolgálja, modern környezetben. A miniszterelnöki biztos hozzátette, az elmúlt időszakban több egyeztetés, tárgyalás, soron kívüli intézkedés tette lehetővé, hogy a megvalósítás szakaszába érjen a projekt, amelyért köszönetet mondott többek között Orbán Viktor miniszterelnöknek, dr. Dorkota Lajosnak, valamint az illetékes minisztériumoknak a gyors és hatékony munkáért, hozzáállásért. A miniszterelnöki biztos hangsúlyozta, amit ígérnek, azt meg is valósítják.

Cserna Gábor polgármester is megköszönte a beruházás megvalósulásáért tett közbenjárását, hathatós közreműködését dr. Galambos Dénesnek és dr. Dorkota Lajosnak. A polgármester vázolta, hogy már lezárult a feltételes nyílt közbeszerzési eljárás, amelyről most, a kormányzati határozatot követően dönthet a bíráló bizottság, és készíthetik elő a projektet. Cserna Gábor azt is mondta, hogy egyeztetni fognak az uszodát használó egyesületekkel, iskolákkal annak érdekében, hogyan-milyen ütemezésben végezhető a teljes felújítás. A munkálatok során kívül-belül megújul az épület, többek között új tetőszerkezetet, nyílászárókat, homlokzatot alakítanak ki, szigetelik az uszodát, felújítják az öltözőket, a lelátót, a belső falakat, és még a padlót is megemelik a két méteres medencemélység érdekében.

A polgármester hozzátette, a Modern Városok Program keretében zajlik jelenleg is az egykori zöld SZTK felújítása, és hamarosan elkészül a radari sporttelep felújítása is.

  • Létrehozva: 2018. július 19.