Jelenlegi hely
Új felhívások a Nemzeti Együttműködési Alap keretében!
A Fejér Megyei Civil Információs Centrum értesíti a szervezeteket, hogy megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Nemzeti Együttműködési Alap Kollégiumainak a 2019. évre vonatkozó, a „Civil szervezetek működésének biztosítására vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019." című, és a „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019." című pályázati kiírásai.
A pályázatok céljai a civil szervezetek alapcél szerinti közösségteremtő, a hatókörébe tartozó közösség érdekében végzett tevékenységéhez kapcsolódó költségeinek biztosítása, a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése a működési költségeihez való hozzájárulás révén, illetve szakmai programjainak megvalósításának támogatása.
A pályázatok lebonyolításával kapcsolatos feladatokat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. látja el.
A pályázatok beadási időszakai:
A „Civil szervezetek működésének biztosítására, vagy szakmai programjának megvalósítására és működésének biztosítására fordítható összevont támogatás 2019." című kiírások tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. január 16. – 2019. február 21. között.
A „Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2019." című pályázati kiírás tekintetében kollégiumonként eltérő időpontokban: 2019. február 22. és 2019. március 29. között.
A pályázatokat az Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszeren keresztül (EPER-ben) lehet benyújtani.
Továbbá tájékoztatjuk tisztelt partnereinket, hogy Irodánk 2018. február 12-én és február 19-én tájékoztató fórumot tart a NEA pályázati kiírásokkal kapcsolatban.
A pályázati kiírások a következő linkeken érhetők el:
http://www.civil.info.hu/web/nea/palyazatok
www.bgazrt.hu