Tájékoztatás

Hírkép: Tájékoztatás
A hagyományoknak megfelelően 2019. március 15-én Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata is megemlékezik az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A városi rendezvény pénteken 09:00 órakor kezdődik a ’48-as Emlékműnél.
A Himnuszt követően a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes felnőtt és ifjúsági csoportjának „Dicső ünnepe az ifjú szabadságnak” című műsorát láthatja a közönség (Koreográfus és művészeti vezető: Szőke Genovéva és Suplicz Mihály; Narrátor: Suplicz Mihály).
Ezt követően Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere mond ünnepi beszédet, majd a város vezetői, pártok, társadalmi szervezetek, valamint a városi intézmények vezetői helyezik el emlékező koszorúikat.
A hivatalos ünnep zárásaként felcsendül a Szózat.
Ezt követően, a kistemetőben rövid megemlékezés kíséretében, koszorút helyezünk el a kiemelkedő életművet felmutató Rosti Pál sírjánál, aki 1848-49-ben fiatal huszártisztként küzdött a végsőkig és állt helyt a forradalmi Károlyi-huszárezredben. 
Szeretettel várjuk az emlékezőket!
  • Frissítve: 2019. március 13.