fő tartalom

Baky Ágnes (1939-2020)

Hírkép: Baky Ágnes (1939-2020)

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Baky Ágnes, életének 81. évében, 2020. január 27-én elhunyt.

Baky Ágnes elhivatott oktató- nevelő munkát végzett egész életében. Édesanyja és testvére is pedagógusként dolgozott Dunaújvárosban.

Mindenki „Ági nénije” a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi Karának matematika-ábrázoló geometria szakán szerzett diplomát 1962-ben. Egyetemi tanulmányainak befejezésétől 2006 nyaráig tanított a Széchenyi István Gimnáziumban, illetve annak jogelődjeiben. 1965-ben az akkor induló matematika-fizika tagozatos osztály osztályfőnöke lett. Feladatát nagy ambícióval, rendkívüli lelkesedéssel végezte. Szerette, tisztelte tanítványait, velük szemben igényes, következetes volt. Nyugdíjba vonulásáig – az utolsó néhány évtől eltekintve – folyamatosan osztályfőnök volt, saját idejét nem kímélve foglalkozott osztálya tanulóival, egyéni gondjaikkal.

A város sok-sok intézményénél, gazdálkodó egységénél dolgoznak azok a mérnökök, közgazdászok, tanárok, akikkel annak idején ő szeretette meg a matematikát, és mutatta meg sokuknak, milyen szép is ez a tudományág. Egykori növendékei közül sokuknak pedagógiai pályaválasztásában, Ági néni iránymutatása játszott szerepet. Nagy része volt a matematika szakosított tantervű osztályok szervezésében, kialakításában, majd az eredmények növelésében. Hosszú ideig vezette a matematika munkaközösséget. Igazi szakmai műhelyt hozott létre.

Kollégái elismerték szakmai tudását, példaképként és mérceként tekintettek rá. Szerették jókedvű, kiegyensúlyozott egyéniségét, humorát.

Díjak, kitüntetések

  • 1972- Beke Manó Emlékdíj (Bolyai János Matematika Társulat)
  • 1996- Dunaújváros Érdemes Pedagógusa Díj
  • 2012- Dunaújváros Díszpolgára

Baky Ágnest, Dunaújváros MJV Önkormányzata saját halottjának tekinti, temetése 2020. február 14-én, pénteken, 14:30-kor lesz a Dunaújvárosi Temetőben.

Emlékét megőrizzük, nyugodjék békében!

  • Frissítve: 2020. február 4.
  • Létrehozva: 2020. január 30.