fő tartalom

Koronavírus: bezár az uszoda és az élményfürdő, megszűnik az első ajtós felszállás

Hírkép: Koronavírus: bezár az uszoda és az élményfürdő, megszűnik az első ajtós felszállás

A koronavírus terjedésének megakadályozása érdekében hétfőn is komoly és nehéz intézkedések meghozataláról döntött a városvezetés. Látható, hogy a megelőzés érdekében hozott intézkedések egyre szigorúbbak, ezek azonban csak akkor érik el céljukat, ha mindenki felelősen viselkedik és betartja azokat. Mindenkit kérünk, hogy csak akkor menjen közösségbe, ha az feltétlenül indokolt. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gyermekek is otthon vannak a legnagyobb biztonságban. Az iskolai távoktatás és a bölcsődék, óvodák bezárása csak akkor lehet hatásos, ha a gyermekek valóban otthon maradnak.

Hétfői adatok szerint Dunaújvárosban nincs koronavírussal fertőzött beteg. Házi karanténban jelenleg 10-en tartózkodnak. Ez megelőző intézkedés, nem jelenti azt, hogy fertőzöttek lennének. Mindannyian együttműködőek, jól vannak, tüneteik nincsenek, ellátásuk megoldott.

Látható, hogy a megelőzés érdekében hozott intézkedések egyre szigorúbbak, ezek azonban csak akkor érik el céljukat, ha mindenki felelősen viselkedik és betartja azokat. Mindenkit kérünk, hogy csak akkor menjen közösségbe, ha az feltétlenül indokolt. Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a gyermekek is otthon vannak a legnagyobb biztonságban. Az iskolai távoktatás és a bölcsődék, óvodák bezárása csak akkor lehet hatásos, ha a gyermekek valóban otthon maradnak.

A koronavírus járvány elleni védekezés miatt hétfőn az alábbi döntéseket hozta a Városvezetés:

VOLÁN

A Volán járatain szerdától megszűnik az első ajtós felszállás, minden ajtón biztosított lesz a felszállás lehetősége. A Volánbusz intézkedéseiről bővebben itt: https://bit.ly/2vuFNwa

INTÉZMÉNYEK

Keddtől nem fogad látogatókat a:

  • József Attila Könyvtár
  • Munkásművelődési Központ (MMK)
  • Intercisa Múzeum
  • Kortárs Művészeti Intézet (KMI)
  • Aquantis Élményfürdő

Szerdától nem fogad látogatókat a:

  • Fabó Éva Sportuszoda

A már megváltott bérletek érvényességét az uszoda újranyitása után is biztosítjuk.

FESZTIVÁLOK

A következő időszak rendezvényei közül elmarad a:

  • Fejér Megyei Diáknapok (FMD)
  • DUDIK Fesztivál
  • Bringatúra
  • A Május elsejei programok – ezeket a helyzet függvényében később szeretnénk megrendezni
  • A Parázs Varázs koncertjei – a szombati sütögetést viszont szeretnénk megtartani

A júliusi és későbbi rendezvények szervezése tovább folyik, amennyiben szükséges, akkor természetesen később itt is meghozzuk a korlátozó intézkedéseket.

GYERMEK ÉTKEZTETÉS

Keddtől a bölcsődék, óvodák zárva tartanak. Ügyeletet tart a Zengő-Bongó Bölcsőde, valamint a Bóbita és az Aprók Háza Óvoda. A legfrissebb tájékoztatás szerint összesen körülbelül 50 gyermeknek kértek ügyeleti ellátást a szülők.

A gyermekek étkeztetését a zárva tartás alatt is biztosítjuk.

Az általános és középiskolás diákok az Arany, a Dózsa és a Petőfi iskolában vehetik át az ételt, 11 és 13 óra között.

Az óvodás gyermekek szülei az ügyeletes óvodákban (Bóbita, Aprók Háza) tudják ezt megtenni 11:30 és 13:00 óra között.

Fontos, hogy csak az kap ételt, aki azt a szokott módon előzetesen megrendeli (tehát a rendkívüli helyzet nem jelenti azt, hogy mindenki odamehet ételért) és az étkezés lemondása is a megszokott módon történik.

TEMETŐ GONDNOKSÁG

A temető gondnokságon a személyes ügyfélfogadás szünetel, kérdés esetén a 25/281-385 vagy 70/940-7816 telefonszámon, illetve t.gondnoksag@gmail.com e-mail címen lehet érdeklődni hétfőtől péntekig 8-16 óráig.

SZENT PANTALEON KÓRHÁZ

A Szent Pantaleon Kórházban is több fontos intézkedést hozott a vezetés, erről itt lehet tájékozódni: https://bit.ly/3a6i83W

Dunaújvárosi Víz-, Csatorna – Hőszolgáltató Kft.

Építők útja 1. szám alatt működő műszaki ügyfélszolgálaton, további értesítésig a személyes ügyfélfogadás szünetel. További részletek: https://bit.ly/38YYHst

VÁROSHÁZI ÜGYINTÉZÉS

A Városházán személyes ügyfélfogadás a jövőben csak szerdán 8-12 óra és 13-16 óra között lesz. Az ügyfélfogadás helyszíne a hivatal díszterme. Az ügyintézők csak azokat az ügyfeleket fogadják, akiknek ügyét nem lehet telefonon vagy elektronikus úton elintézni. Az ügyfeleknek a téren kell várakozniuk, az épületben csak az ügyintézés ideje alatt tartózkodhatnak.

Mindenkit arra kérünk, hogy amennyiben teheti, akkor az ügyintézést halassza későbbre.

FOGÁSZATI ELLÁTÁS

Az EMMI döntése értelmében az állami fogászati alapellátás keretein belül a következő időszakban csak sürgősségi ellátás végezhető.

A 65 évnél idősebb fogorvosok betegeit a többi orvos fogadja.

 

A városvezetés Pintér Tamás vezetésével minden nap többször ülésezik és a védekezésben érintett szervekkel is folyamatosan tartja a kapcsolatot.

Továbbra is felhívjuk a figyelmet, hogy ne üljenek fel az interneten terjedő pletykáknak, és csak a hivatalos forrásokból tájékozódjanak!

  • Létrehozva: 2020. március 16.