fő tartalom

Utcanévnapok II dr. Molnár László Emlékpark

Hírkép: Utcanévnapok II dr. Molnár László Emlékpark

A már korábban indult Utcanévnapok-sorozatunk, amelynek célja hogy minél több dunaújvárosi utca névadójának történetét bemutassuk, most folytatódik. Június 27-én a Lászlókat ünnepeljük: Isten éltesse Őket! Dunaújvárosban a Dr. Molnár László Emlékpark is ezt a nevet viseli. A részletes életrajzot alább olvashatják.

Dr. Molnár László 1925. október 8-án született Szekszárdon. Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte. 1950-ben került a miskolci Nehézipari Műszaki Egyetemre, ahol a Mechanika Tanszéken kezdett tanítani. A mechanika oktatása mellett tervezőirodában is dolgozott. 1964-ben került Dunaújvárosba, ahol a Felsőfokú Kohóipari Technikum igazgatóhelyettese, majd igazgatója lett. Munkásságának is köszönhetően 1969-ben megalakult a Nehézipari Műszaki Egyetem Kohó és Fémipari Főiskolai Kara (későbbi neve Miskolci Egyetem Dunaújvárosi Főiskolai Kara), melynek igazgatója volt egészen 1985-ös nyugdíjba vonulásáig. Egyetemi doktori címét pedagógiai témakörben szerezte 1978-ban.

Az oktatáson, igazgatáson túl fontos szerepe volt a Miskolcon is élő, a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémián kialakult hagyományok dunaújvárosi megteremtésében. Ilyenek a szakestélyek, a megkeresztelkedés (ennek során a felsőbbévesek és a tanárok a gólyákat köreikbe fogadják, segítik beilleszkedésüket, tanulmányaikat), a valétálás (búcsú az intézménytől, melynek része a rendszeresen megtartott fáklyás vonulás, azaz a szalamander is).

Jelentős alakja volt a szakmai és társadalmi közéletnek is, szakmai munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, többek között Ifjúságért Érdemérmet, Dunaújvárosért Emlékérmet  és gróf Klebelsberg Kuno Emlékérmet is kapott.

1999. április 23-án Dunaújvárosban hunyt el. A Dunaújvárosi Egyetem előtti park 2007 májusától viseli a nevét.

Az életrajzok összeállításában közreműködött Buza Andrea, az Intercisa Múzeum muzeológusa. Köszönjük munkáját.

    • Frissítve: 2020. július 10.
    • Létrehozva: 2020. június 27.